A Habsburg birodalmi hatás

Teljes szövegű keresés

A Habsburg birodalmi hatás
A bécsi udvar 1711-es szatmári békekötést követő rendelkezései, a belső viszonyok és adottságok a magyar ipar fejlődését általában, a fegyveriparét különösen visszavetette. Az a nyugalmi állapot pedig, amely a középkor óta jellemző volt, a határokon túlról érkező anyagi változások következtében új áramlatok sodrába került. A céhrendszer a kapitalizmus hatására a hazai piacon ez ideig betöltött termelő-elosztó szerepét néhány évtized alatt elveszítette, és a gyáripartól, a tőkétől kezdett függeni. II. József (1780-1790 1786-ban hozott rendelete eltörölte ugyan a fejlődést akadályozó céhszervezeteket, s mindenkinek teljes szabadságot adott mestersége gyakorlására, ennek feltételei azonban még nem értek meg. A megvont, de valójában funkcionáló céhprivilégiumok mindenütt és minduntalan keresztezték a magyar kézműipar fejlődésének útját. Ez annál inkább lehetséges volt, mert a hazai manufaktúrák a céhes kézműves ipartól alig különböztek. A gyárakban is meghatározó maradt, hogy a mesterek évszázados hagyományokon alapuló, kézügyességükből adódó vezető helyzetüket nem vesztették el. A mondottak ellenére a gőzerő alkalmazása, a gépek elterjedése az 1790-ben visszaállított céhek keretein egyre nagyobb rést ütött.
A nagy gazdasági nyomás, amely Magyarország fejlődését hátráltatta, a puskaműves iparban is megmutatkozott. Üzemalapítási próbálkozásokról tudunk, de néhány éves, esetleg évtizedes vergődés után a tulajdonosok tönkrementek, és külföldön kerestek boldogulást. A Magyarországon megtelepedett, és egy évszázadig működő Kirner család az egyetlen, amely kiemelkedve a fegyverkészítő mesterek népes táborából – kisipari szinten -, versenyképes volt, s maradt a 19. század folyamán az osztrák vadászfegyveriparral szemben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages