A gazdasági reform

Teljes szövegű keresés

A gazdasági reform
Az 1966-ban megfogalmazott reform a központi tervezés és a piaci gazdálkodás ideális ötvözetét helyezte kilátásba.
Az 1968-ban életbe léptetett új gazdasági mechanizmusban a központi utasítást felváltotta a közvetett gazdasági szabályozás, a vállalatok önállóságát a nyereség motiválta. Felismerték, hogy a növekedés forrása a termelékenység növelése lehet, a mennyiség helyébe a minőséget állították, ráébredtek a külgazdaság fontosságára. A politikai megbízhatóság helyett több hangsúlyt fektettek a gazdasági vezetők szakértelmére.
A reformot két lépcsőben kívánták megvalósítani, de a vállalati monopólium, a centralizált bankrendszer átalakítására, a forint konvertibilitásának előkészítésére már nem kerülhetett sor.
Az utasításos rendszer véget ért, a gazdasági eszközökkel való szabályozás javította a gazdaság működését. A legsikeresebben a mezőgazdaságot alakították át, kibontakozott az önálló szövetkezeti és vállalati gazdálkodás, jelentősen növekedett az ágazat teljesítménye főleg a hús- és a gabonatermelésben.
A viszonylagos politikai tolerancia, az egyéni és csoportérdek elismerése, a vallásgyakorlás eltűrése, a korábbinál valamelyest szabadabb, egyes társadalmi anomáliákat bíráló sajtó, a javak és szellemi termékek nagyobb mérvű cseréje, az életszínvonal növekedése, a nyugati utazások engedélyezése Magyarországot mintaországként állította be a szocialista táboron belül. Kádár árulóból viszonylag elismert, de legalábbis elfogadott reformer lett a honi és a nemzetközi közvélemény szemében. Elérkezett a gulyáskommunizmus országának kora.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages