István állama
István állama
Szent István államának központi szerveiről keveset tudunk. A legtöbbet emlegetett királyi tanácsról is csak feltevéseink vannak. István második törvénykönyve több esetben utal a tanács szerepére: tagjai a főemberek voltak, kiegészülve a magasabb egyházi méltóságot viselőkkel. Beleszólásuk minimális lehetett az ország ügyeibe, tanácsaikat viszont a király figyelembe vehette. Mivel az uralkodó többnyire utazva igazgatta országát, a tanács személyi összetétele változó volt, bizonyos ügyekben kisebb rangú emberek is a tagjai lehettek. A király mellett a tanács legfontosabb két tagja az esztergomi érsek és a nádorispán lehetett. Ez utóbbi a királyi magánbirtok népeinek, az udvarnokoknak volt a bírói vezetője. I. (Szent) István nádora volt a későbbi magyar király, Aba Sámuel is. Az Intelmekben így emlékeznek meg a tanácsról: " ... A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ront le ellenséges várakat. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani én úgy vélem, mit sem ér: hanem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsebbek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék."
Annak ellenére, hogy az írás még nem játszott jelentős szerepet a mindennapi életben, Istvánnak kancellárja is volt. Nevét nem tudjuk, az oklevelekkel foglalkozók Heribert C-nek nevezik, aki III. Ottó német-római császár (980-1002) udvarából érkezett, s több oklevelet fogalmazott meg a király számára.
A helyi igazgatás legfontosabb szerve a vármegye volt. Kialakulása valószínűleg már István előtt elkezdődött, de végleges formáját a király szervezőmunkájának következményeként nyerte csak el. Az uralkodó a vármegyén keresztül gyakorolta a törvénykező és a végrehajtó hatalmat, vezetője az ispán, a király megbízottjaként irányította a rábízott területet.
Az alárendelt várnépek szolgáltatásai a vár ellátását biztosították. A várispánságok száma az István-korban negyvenöt lehetett.
A királyi hadsereg megléte nyilvánvaló, hiszen István sikeresen védte meg az országot. 1030-ban II. Konrád német-római császár (990-1039) hadai Esztergomig nyomultak be az országba, az utánpótlási gondokkal küszködő császári csapatokat István seregei Bécsig üldözték. A vármegyék csapatai, egyes segédnépek, valamint az előkelők kísérete alkothatta a királyi haderő legértékesebb részét, kiegészülve a királyi testőrséggel.
