A századvég

Teljes szövegű keresés

A századvég
A francia sikeren felbuzdulva Chicago 1893-ra hirdetett tárlatot, s meg tudta ismételni az európai csodát, hiszen 27 és fél millióan utaztak el oda. Úgy tűnt, hogy ezt a sikersorozatot nem lehet felülmúlni, de a franciák nem hagyták magukat, s arra gondoltak, hogy ha valami még ennél is csábítóbb az embereknek, nos az a századvég. Meghirdették, hogy aki él és mozog 1900-ban, jöjjön el a Szajna-parti fővárosba. Nem ment el mindenki nagy szerencséjükre – de 45 millióan igen. Ez volt az első olyan világkiállítás, amelyen Magyarország önálló és független államként vett részt. A magyar iparművészeti tárlat valóban nagy sikert aratott, s ugyanez mondható a Szajna partján, a nemzetek utcájában felépített történelmi palotánkról is. Emellett a közoktatásügy fejlesztése érdekében végzett tevékenységéért a magyar állam és Budapest is elnyerte a Nemzetek Nagydíját.
A hazai termékek közül a Láng-gyár produktumai ugyancsak díjat kaptak, akárcsak egy magyar találmány, a Bláthy-Csonka-féle porlasztó, amely nélkül az autógyártás aligha indulhatott volna el.
1912-ben Torinó hirdetett meg egy kisebb világkiállítást, amelyen Magyarország önálló pavilonnal óhajtott részt venni. Ki is írták a pályázatot, azt elvetette a zsűri, s a sok hercehurcának az lett a végeredménye, hogy a többi nemzet már elkezdte építeni a pavilonját, amikor itthon a hivatalnokok még vitatkoztak. Aztán nagy nehezen rászánták magukat az építkezésre, s ekkor történt valami borzalom. Ítéletidő. Vízzuhatag. Földcsuszamlás. A magyar építkezők csak néztek. Azért csak néztek, mert még hozzá sem fogtak az építkezéshez, amikorra a többi pavilon már eltűnt a föld színéről. A helyzet tragikomikus volt. A világkiállítás megnyitásának napján csak egyetlen pavilont tudtak megnyitni, a magyart. Nekik ugyanis nem kellett romokat takarítaniuk, hanem akkor kezdhették az építkezést, amikor az ítéletidő már véget ért.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages