A színes tévé

Teljes szövegű keresés

A színes tévé
A színes televíziós technikában Nemes Tihamér 1938-ban színszűrés kapcsán jelentett be szabadalmat. Nemes 1895-ben született Budapesten, s a Telefonhírmondó Rt. főnöke volt, majd a Postakísérleti Állomáson dolgozott Tomits Ivánnal együtt. Nagyon érdekes az 1940-ben szabadalmaztatott beszédírógépe is, s később ő volt a kibernetika egyik első magyarországi művelője.
Magának a színes televíziónak a gyakorlati megoldása Goldmark C. Péter nevéhez fűződik, s készülékét munkahelye, a CBS 1940 augusztusában mutatta be. Végül is ez volt az első, gyakorlatban is használható színes televízió, s ez már lehetővé tette, hogy a következő év júniusától a CBS megkezdje a naponkénti rendszeres adásokat. Ugyancsak Goldmark nevéhez fűződik az 1948-ban kidolgozott mikrobarázdás hanglemezfelvétel-rendszer.
Goldmark 1906-ban született Budapesten, s dédapjának testvére volt a híres zeneszerző, Goldmark Károly. A híres előd zenei tehetségét az Amerikába került Péter is örökölte, aki szívesen muzsikált együtt Benny Goodmannel. Az elektronika területén kezdetben fő szakmai irányítója Gábor Dénes, a későbbi Nobel-díjas volt, s mellette említendő még a bécsi Mach professzor neve. Goldmark 1926-ban épített egy olyan televíziót, amelynek segítségével már sikerült jó minőségű képet kapnia. Ekkor 20 esztendős volt . . .
1933-tól az USA-ban élt, s lett két évre rá a CBS munkatársa. Itt készítette el 1940-ben a már említett színes televízióját. A holdsétánál használt televíziós berendezést is részben ő dolgozta ki, akárcsak a képmagnetofon alapelveit. Jimmy Carter elnök magas kitüntetésben részesítette. 1977-ben autóbaleset következtében halt meg.

Mihály Dénes televíziója

Goldmark és színes televíziója
G. I.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem