A dalműtelefon

Teljes szövegű keresés

A dalműtelefon
Párizsban 1881 augusztusában egy nagy nemzetközi elektrotechnikai kiállítást nyitottak meg, ahol már nem is a telefon volt a slágercikk, hanem a villamos, egy új dinamó, meg a villanykörte. E párizsi kiállítás másik nevezetessége a dalműtelefon volt, amelynek segítségével egy operai előadást bárki meghallgathatott két fülhallgató segítségével. Valószínűleg a francia Cl. Ader és Puskás Tivadar közös találmányáról van szó. Erről a Budapesti Hírlap is azonnal tudósított;
"...nagy tömeg van folyton a dalműtelefon körül. Határozott időre bocsáttatik be 16-16 ember a terembe, ahol ugyanannyi készülék van felállítva. Mindenki egy-egy telefonhoz ül, füléhez tartja a két kagylót, s e pillanatban, mintha csak varázs sipka lenne a fején, oly sajátosan bűvöltetik át egy egészen más világba... Úgy hall mindent, mintha bekötött szemmel ülne a súgólyuk mellett, semmit sem látva, mindent hallva. Helyette az Ader-rendszerű hanghordozók ülnek ott, s azok közvetítik az előadást."
Londonban 1881. december 20-án közvetítenek hasonló módon operát, s a berliniek is ugyanezt teszik két napra rá, aztán csatlakozik Budapest is. Nálunk az első telefonos operaközvetítés dátuma: 1882. február 4. Természetesen ezek a telefonok nem az Opera épületében, hanem vagy a szomszédos épületben vagy egy távolabbi elegáns szalonban voltak elhelyezve, de még nem a lakásban. Budapesten ezt úgy oldották meg, hogy Puskás Ferenc és a fiatal Nikola Tesla a Nemzeti Színház és a Vigadó között teremtett összeköttetést, a Nemzetiben Erkel Hunyadi Lászlóját játszották, s az előadást a Vigadóban a dalműtelefon segítségével lehetett élvezni. Aznap volt a Vigadóban az újságíróbál is, szóval jól időzítették a közvetítés időpontját.
Párizsban 1890 tavaszán már egy dalműközvetítő társaság is alakult, s a franciák közölték, hogy ennek a szerkezetnek az egyik társfeltalálója Szarvady Géza, egy másikukat pedig Martinovitschnak hívták. Az egyik szaklap arról számol be, hogy a két fiatal magyar technikus találmánya, a théatrophone kezd elterjedni Franciaországban, nagyobb éttermekben esténként a közönség rendelkezésére áll, s Bordeaux-ban is bevezették. Szarvady Londonban is bemutatta a szerkezetet, s 1893-ban ott is alakult egy, a párizsihoz hasonló társaság. Az egyik párizsi iskola kitalálta, hogy hetenként egyszer telefon-összeköttetést létesít Londonnal, s egy angol nyelvtanár órát ad a diákoknak.

Magyarul: Budapest a legszebb és legelőrehaladottabb város, amelyet eddig Európában láttam.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages