Edison és Puskás

Teljes szövegű keresés

Edison és Puskás
A telefonnal kapcsolatos szabadalmak átfuttatásánál Edison egyik legkiválóbb munkatársa Puskás Tivadar. Puskás sokoldalú ember volt, vállalkozó szellemű feltaláló, akiről egyik életrajzírója ezt írja 1906-ban: "Egész életében találmányokon törte a fejét; voltak milliói, aztán elvesztette, de majd újabb vállalatokkal ismét visszaszerezte. Párizsban egyszerre 23 különböző vállalatba vágott; ezen 23 vállalat egyszerre két és fél millióját nyelte el. Magyarországon is több vállalata volt; így Máramarosban van aranybányája, Erdélyben pedig petróleumforrása; ezen forrás körül egész falut alapított: Ozokeritet. Párizs közelében egy villájában a kormányozható léghajó megalkotásán munkálkodott; de ezen repülőgép próbái csak félig sikerültek. Feltalálta a módját annak, amit Edison nem tudott elérni, hogy telefonnal a legtávolabb vidékre is lehet beszélni."
E történet azonban úgy kezdődött, hogy 31 éves korában, 1875-ben az Egyesült Államokban ezüstbányát vásárolt, s módos ember lett. Megismerkedett Edisonnal is, aki munkatársául fogadta, s a 70-es évek végén már ő képviselte a nagy feltalálót az európai kontinensen, s a fentiekben említett nagy vállalkozásai már erre az időszakra tehetők. De bennünket most a telefon érdekel, s íme egy-két nemigen ismert levélrészlet azokból a levelekből, amelyeket Edison küldött Puskásnak.
"Puskás Barátom!
Kissé nyugtalan vagyok a telefonjai miatt, mivel a Bergman és társa által készített példányokban hibás kivitelezést találtunk. Hamarosan kap még néhányat, amelyeket Menlo készített Phila számára, tökéletes dobozzal, 24 huzallal a kapcsokon... A suttogás jól jött. " (1878. febr. 10.)
"Puskás Barátom!
Tudományos lapokban olvasom, hogy Brequét, egy ünnepelt párizsi készülékgyártó épp most fedezte fel széntelefonomat . . . A franciák nagyon el lehetnek szigetelve... Megnézhetné ezt a dolgot, ha Párizsban van, és hívja fel Brequét figyelmét a francia szabadalom létezésére." (1878. február)
"Puskás Barátom!
Valóban a széntelefon egyike lesz e téren a legnagyobb sikereknek, annak ellenére, hogy eddig nagy balszerencsénk volt vele. Igyekezzék minden kormánynak eladni általános táviratozásra... Pár nap múlva néhány tökéletes telefont küldök. A dobozok öntöttvasból készültek. A gumidobozoknak óriási tágulásuk van melegben és hidegben, és ez sok zavart okozott." (1878. márc. 25.)
"Puskás Barátom!
A mi telefonunk mentes minden hibától, vissza tudja adni a hangot, és az állami távíróhálózaton fog működni, amelyen sem Gray, sem Bell nem fog dolgozni." (1878. márc. 28.)
"Puskás Barátom!
A kiállításra szánt telefonok szerdán indulnak. Vigyázzon rájuk, és szereltesse fel őket Adams-szel!" (1878. ápr. 6.) (A párizsi világkiállításon Puskás képviselte Edisonékat.)
"Puskás Barátom!
Megküldön a Western Union Telegraph Companyval kötött telefonszerződést. Évi 6000 dollárt kapok 17 évig, és évi 500 dollárt a tökéletesítésekért, amelyeket szintén 17 éven át kell fizetniük. Ez az egész talán évi 12 000 dollárt fog hozni nekem 25 éven át." (1878. máj. 3.)
"Kedves Puskás!
A széntelefont ne az angliai eredmények alapján ítélje meg! Itteni sikere minden képzeletet felülmúl. Olcsóbb, mint bármely másik telefon." (1878. máj. 19.)
Értesítés Puskásnak egy harmadik személy számára küldött levélről: Puskás úrnak "teljes felhatalmazása van arra, hogy találmányommal belátása szerint cselekedjék".
"Kedves Puskás!
Örömmel közlöm, hogy feltaláltam egy új telefonhallgatót, amelyben nincs mágnes. Sokszorosan hangosabban adja vissza a hangot, mint bármely mágneses hallgató. A suttogás visszaadása olyan, hogy a hallgatótól egylábnyira hallani lehet. Az elektromos világítás nagy siker lesz." (1878. okt. 5.)

Edison és magyar barátai (balra Fodor István, jobbra Francis Jehl)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem