Halló!

Teljes szövegű keresés

Halló!
Az angol királynő csak 1878. január 14-én tekinti meg közelebbről a telefont, az amerikai elnök pedig április 18-án. Ez azonban a feltalálókat nem nagyon érdekli, ők sorra építik a telefonközpontokat, 1879 januárjában megnyílik egy kis skóciai központ, júniusban a párizsi, s a következő hónapban a londoni is.
A párizsi központ azért is kedves számunkra, mert annak szervezőmunkáját Puskás Tivadar irányította. Nem volt könnyű dolga, mert a technikával valahogy még csak megbirkózott, de Párizs háziurai igencsak morogtak, amikor megtudták, hogy a házfalakon villanyzsinórok futnak majd, ezek nélkül pedig nehéz lett volna a vezetékes telefon hálózatát kiépíteni.
Szólnunk kell a telefon talán első magyarországi alkalmazójáról, Gothard Jenőről is, aki már 1878-ban cikket írt egy magyar folyóiratban "Telephonügyében" címmel. Ez a 21 éves fiatalember arról ír, hogy e találmányt (emlékeznek rá, a világ első telefonközpontja, a bostoni akkor volt egyéves) alkalmazni lehetne a magyar gazdaságban, s ezt bizonyítandó, testvérével együtt kiépít egy 2 kilométeres telefonvonalat a Vas megyei Herényben lévő gazdaságában. 1880 augusztusában Szombathelyre látogattak egy vándorgyűlésre a híres magyar orvosok és természettudósok, köztük Jedlik Ányos is, s nekik is bemutatta a telefont Gothard. Sikere volt, s ezen felbuzdulva a következő évre, tehát 1881-re a saját, herényi obszervatóriumát telefonvonallal kötötte össze a Konkoly-Thege vezette ógyallai obszervatóriummal, a két intézet távolsága 178 kilométer volt. Ez volt az első nagy távolságú telefonösszeköttetés Magyarországon, hiszen a budapesti telefonközpontot csak 1881. május 1-jén avatták fel, s az csak a városon belüli beszélgetéseket tette lehetővé.
1881. május 1-től Budapesten is működik telefonközpont, Puskás Tivadar ugyanis megbízta öccsét, Ferencet, hogy "hozzon össze" itt is egy hasonlót. A Pesti Hírlap már 1879 júliusában arról tudósított, hogy Budapestre megérkezett az évszázad csodája, a telefon. Amerikában 1880-ra 50 ezer családhoz jutott el e készülék (a század végére ott az előfizetők száma meghaladta az egymilliót). Végül is Budapest volt a világ negyedik olyan fővárosa, ahol a komolyabb igényeket is ellátni képes telefonközpont létesült, s igaz ugyan, hogy Berlinben hamarabb kezdték meg annak építését, mint Budapesten, mégis később helyezték üzembe.
Az első, 1882-es magyar telefonnévsor még mindössze kétoldalas volt, de kapcsolási számokat nem tartalmazott, hiszen azt a telefonkezelő hölgyek úgyis ismerték.
A telefonközpontokkal szembeni legfőbb kifogás az volt, hogy a beszélgetni vágyók a telefonos kisasszonyok kiszolgáltatottjai voltak, s ha ők nem létesítettek két állomás között kapcsolatot, akkor a beszélgetés nem jöhetett létre. Aztán felfedeztetik az automata telefonközpont, s 1892-ben már megjelenik egy erről szóló, meglehetősen szemtelen hirdetés is: Ez az első lányok és átkok nélküli telefon.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages