A szellemi utódok
A szellemi utódok
Born kortársa volt Müller Ferenc bányamérnök, akiről a vegyészeti fejezetben is szólunk, mint a tellúr felfedezőjéről, de róla azt is meg kell jegyeznünk, hogy valószínűleg ő volt az első hazai ásványkémikus, amit a Lipcsében 1789-ben megjelent műve is igazol. Szintén Selmec neves szaktekintélye volt Scopoli professzor, aki Prágában 1775-ben egy ásványtani tankönyvet is közreadott, majd önálló munkában mutatta be a Selmec környéki bányák ásványait.
Born szellemi utóda volt viszont Kitaibel Pál, aki az 1795 és 1810 között megtett 14 nagy gyűjtőútján hatalmas ásvány- és kőzetanyagot hozott magával Pest-Budára, ez az anyag később a Nemzeti Múzeumba került, de ott már csak Kitaibel halála után rendszerezték, s jelent meg annak jegyzéke az 1957-es nagy Kitaibel-monográfia függelékeként. Tehát másfélszáz évet kellett várni, mire az egyik legképzettebb magyar professzor gyűjtése rendszereztetett és nyomtatásban közzététetett.
A Nemzeti Múzeum ásványtani gyűjteményét Festetich Julianna, Széchenyi István édesanyja gyűjteménye alapozta meg, s 1814-től kezdődően Jónás József múzeumőr volt az, aki ezt az anyagot feldolgozta, s 1820-ban az addig beérkezett ásványokat egyéni módon bár, de megpróbálta kézikönyvbe foglalni. Sajnos Jónás 34 éves korában elhunyt, s így e munka torzó maradt, s nem volt módja arra sem, hogy Kitaibel hatalmas ásványhagyatékát rendszerezze.
Az első Magyarország és Erdély ásvány-előfordulásait elemző lexikális munka Schönbauer Vince tollából jelent meg 1809-10-ben, s e mű 203 ásványfajtáról tesz említést, igaz a szerző leírásai még nem voltak mindenben kielégítőek, de jó alapot adtak a további kutatásokhoz. A francia geológus, Beudant 1818-ban utazta be az országot, s adott közre négy évre rá egy négykötetes művet itteni tapasztalatairól, különös tekintettel az ásványtani-geológiai észleleteire. Ez a könyv valóban nemzetközi színvonalú munka volt, s jó alapot adott a további magyarországi kutatásokhoz is.
A 19. század legkiválóbb honi ásványtudora az 1850-től a Tudományegyetemen tanító Szabó József volt, aki nemcsak az első magyar nyelvű ásványtani tankönyvvel írta be nevét e tudomány honi történetébe, de azzal is, hogy iskolateremtő egyéniség volt, s követői valóban sokat tettek az ország ásványkincsének feltárásáért. Ennek az időszaknak a termése egy osztrák mineralógus, Zepharovich munkája, amely a hazai egyetemi képzést is nagyban segítette. Az egyik bányahelyünk, Rézbánya ásványtársulásait 1861-ben Szabó professzor utóda, Peters írta le német nyelvű kötetében, s e kiadvány mintaszerű összefoglaló. 1862-ben két freibergi kutató kötetet adott közre a magyarországi és erdélyi szénbányákról.
