Nádméz és répacukor

Teljes szövegű keresés

Nádméz és répacukor
A cukor Magyarországon már a török korban is ismert volt, de drága csemegeként tartották számon, s édesítőszerként akkoriban még elsősorban mézet használtak. A cukrot egészen a 18. századig a cukornád levéből állították elő, elsősorban a gyarmati ültetvényeken, majd finomították. Ezt a bizonyos nádmézet – ahogyan akkor nevezték – hamburgi finomítóktól vásárolták a magyarországi kereskedők, de bizony a háborús években nem volt veszélytelen annak ideszállítása, s ekkor döntötték el, hogy az alapanyagot Fiuméba fogják hozatni, ott finomítják, s úgy szállítják az országba. A fiumei gyár részvénytársasági formában jött létre 1752-ben, s ott egy évtizedre rá már évente legalább ötezer mázsa finomított cukrot tudtak előállítani.
Többen arra is gondoltak, hogy a Magyarországon termeszthető növények nedvéből állítsanak elő cukrot, például juharfából, kukoricaszárból, sárgarépából, kőrisfából és így tovább, de végül is a cukor alapanyagának a megváltoztatását a kényszer szülte. Napóleon egyszer csak megtiltotta a gyarmatokról történő nyerscukor-behozatalt, s ekkor találni kellett egy itt termeszthető alapanyagot.
Az 1800-as évek első évtizedére a répacukorral végzett kísérletek mutatkoztak a legeredményesebbeknek, s Ercsiben, Eperjesen, majd az 1820-as évek végén Pesten is egy finomító kezdte meg működését. Nagy-Födémesen 1830-ban alakult üzem, s 1848-ig összesen 63 helyen alapítottak gyárat, de ezek közül néhány elég gyorsan tönkre is ment. Többen azonban rájöttek hogy a cukorgyártás összekapcsolható a szeszfőzéssel, s pl. melaszból készítettek rumot is. A 30-as évelt végén cukorgyárainkban már megjelent a gőzgép.
Ismert ipartörténeti tény, hogy a pesti cukrosok 1844-ben részvénytársasággá alakultak át, s itt a nádcukornak és a répacukornak a finomításával egyaránt foglalkoztak. Végül egy adat: a század közepe táján a répacukor-termelés meghaladta a 16 ezer mázsát, s a finomítókból mintegy 12 ezer mázsányi finomított nádcukor került ki, de mivel a belföldi igény 80 ezer mázsa fölött volt, a cukorból elég komoly importra szorultunk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages