Vadászat, halászat

Teljes szövegű keresés

Vadászat, halászat
Az egyik 1504-es magyar törvény a vadászatot nemesi jogként deklarálta, s a vadászattól eltiltotta a jobbágyokat. Az 1729-ben hozott újabb törvény e tilalmat a városi polgárokra és az idegenekre is kiterjesztette. A tulajdonos saját erdejében akkor vadászhatott minden korlátozás nélkül – mondta ki egy 110 évvel ezelőtt megszületett szigorítás -, ha összefüggő erdejének területe legalább 200 hold volt. Természetesen arról is szólnak e rendelkezések, hogy amennyiben a szarvas vagy dámvad valakinek a vetésében, ültetvényében kárt okoz, úgy kártérítésre kötelezhető az, akinek a vadászterületén élnek e vadak. Meghatározták azt az időszakot is, amikor egyes állatcsoportok vadászata tilos, s hajtókutyákkal egyáltalán nem volt szabad vadászni február 1-től augusztus 1-ig, kivételt képzett az a vadászat, amelynek célja a ragadozó vagy kártékony állat kilövése volt.
Ami a halászatot illeti, ott e jogi szabályozás jóval korábbi, hiszen már Kálmán király törvénykönyvében szó esik a halászati jogról, s ezt az évszázadok során számos esetben módosították, szigorították.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages