Természettudósok körei

Teljes szövegű keresés

Természettudósok körei
Az orvosok és természettudósok továbbra is külön egyletek megalapításán fáradoztak, s azt tervezték, hogy ők saját folyóiratot, no és nem a széptudományok, hanem a reáltudományok alapműveit fogják megjelentetni. Próbálkozásaik a reformkorban végre révbe jutottak: 1837-ben megalakult az orvostudósok egylete, 1841-ben a természetbúvároké, 1848-ban a földtan tudósaié. Kiadványokkal ekkor még nemigen büszkélkedhettek, de lassan-lassan e téren is javult a helyzet: 1848-ig kisebb megszakításokkal ugyan, de megjelent az "Orvosi Tár", 1857-ben elindult a máig megjelenő "Orvosi Hetilap", 1860-tól megjelent a K. M. Természettudományi Társulat közlönye, amely 1869-től "Természettudományi Közlöny" néven indult újra, s amely ma "Természet Világa" címmel jelenik meg. 1861-ben elindult a "Gyógyászat", tíz évre rá pedig a Magyarhoni Földtani Társulat közlönye, amely máig "Földtani Közlöny" néven jut el e szakma művelőihez.
1841-ben még egy érdekes kör alakult, ez a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek Egyesülete volt, amely azon munkálkodott, hogy évente-kétévente megrendezze a természettudósok nyári tudományos összejövetelét, mégpedig mindig az ország más-más városában. Számos nagy sikerű összejövetelre került sor – nem a Bach-korszak éveiben, hanem előtte és utána --, s azokon valóban kiváló szakemberek vettek részt és tartottak nagyhatású előadásokat. Sokat számított ez a fővárostól távol élőknek – nem lévén még televízió, rádió és más efféle.
A magyar tudóstársaságok, sok-sok nehézséggel teletűzdelt históriája részben az 1860-as éveknél fejeződik be, részben pedig itt kezdődik: ekkor már szinte évente alakultak körök, köztük Erdély tudományos akadémiája, melynek megalapítását már az 1841/43-as erdélyi országgyűlés elhatározta, de e terv csak 1859-ben valósulhatott meg, Mikó Imre gróf kitartó szervezőmunkája eredményeként, s ez lett az Erdélyi Múzeum Egyesület. A kör folyóirata, az "Erdélyi Múzeum" 1874-ben indult meg, és évtizedeken át szolgálta a tudományosság ügyét, majd a II. világháború után megszűnt, és sok-sok hányattatás után nemrégiben újraindult. Szerencsére a ma tudományos produktumai mögött is még sokszor megfigyelhető a régi tudóstársaságok előremutató szelleme.

Az MTA épülete, könyvtára 1865-ben, ülésterme 1900 táján
G. I.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages