Tudóstársaság Erdélyben

Teljes szövegű keresés

Tudóstársaság Erdélyben
Az első, hosszabb élettartamú tudóstársaság 1793-ban alakult Kolozsvárott, ez volt az Aranka György tervei szerint működő Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság, s mellette egy kéziratkiadó kör is létrejött (ez utóbbi talán Batthyány Ignác hatására). E tudóstársaságok úgy tíz éven át működtek, tagjai között látjuk Benkő József természettudós, Gyarmathi Sámuel nyelvész, orvos és természetbúvár, valamint Benkő Ferenc ásványtudós, Nyulas Ferenc vegyész és Bolyai Farkas matematikus nevét. Benkő József Erdély flórájának egyik első leírójaként ismert. Gyarmathi ötletei nyomán honosodott meg e területen a cukorrépa-termelés, s őt az összehasonlító nyelvtudomány magyarországi úttörőjeként is tisztelhetjük. Benkő Ferenc volt az első magyar nyelvű ásványtan, míg Nyulas az első magyar kémiai munka szerzője. Bolyai Farkas nevét e könyv olvasói nyilván ismerik, róla a matematikatörténeti részben külön is szólunk.
Erdélyben még egy korai tudóskör alakult, éspedig 1814-ben az akkor megindult "Erdélyi Múzeum" című folyóirat munkáját segítendő, vezetője Döbrentei Gábor lett, akit később a Magyar Tudományos Akadémia első főtitkárává neveztek ki. Ugyancsak folyóirat, mégpedig a "Tudományos Gyűjtemény" szerzői is afféle tudósegyletet alkottak, e lap Pesten adatott ki 1817-től kezdődően.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem