Posta és távíró

Teljes szövegű keresés

Posta és távíró
A hírtovábbítás futárokkal, majd a szervezett postaszolgálat segítségével történt a korai századokban, majd létrejött a gyorsposta, ballonposta, hajóposta, de a forradalmi változást egy új eszköz, a távíró hozta magával. Volt közöttük optikai távíró meg akusztikai is, s megint más volt Morse híres eszköze, de a valóban újat a szikratávíró, s vele a drót nélküli telegráfozás jelentette. Ez utóbbira talán egy magyar szakember jött rá először, őrá viszont senki nem figyelt. A hír szárnyai már kezdetben is furcsán csapkodtak.

A posta egykori kürtjelei
Az országban korán kialakult a hírszolgálat, s már első királyaink és a főurak is alkalmaztak futó követeket, akiket megilletett az a jog, hogy lovat, élelmet, szállást ingyen kapjanak. Később a nádorispánok feladata volt, hogy e követek költségeiről gondoskodjanak. Kálmán király törvényben írta elő azt is, hogy a hírszolgálat biztonsága érdekében a fontosabb parancsokat, üzeneteket két példányban kell elkészíteni, s azt két, különböző úton haladó futókövettel kell eljuttatni a címzetthez. Azokon az útvonalakon, ahol a futárok gyakran közlekedtek, az út mentén fekvő településeket arra kötelezték, hogy a futárok részére ellátást és lovakat biztosítsanak, s ily módon alakultak ki az ún. rendszeres lóváltó állomások.
Nagy Lajos idejében a megyei hírszolgálatot a lovas várjobbágyok látták el, őket nevezték később vármegyei hajdúknak. Egyes céhek, pl. mészároscéhek a saját áruik szállításával együtt vállalták az egyes városok vagy a városok és a falvak közötti levélforgalom lebonyolítását is. A hús romlandó volta miatt nekik rendkívül rövid idő alatt vissza kellett érkezniük a kiindulóhelyre, s nyilván ezért bízták meg őket a levelek továbbításával. Voltak speciális áruszállítók, kocsisok és hajósok, akik mindenfajta áru, így a só és a postacsomagok továbbítására is vállalkoztak. A 15. század végétől elterjedt a szekereken való közlekedés, s tudjuk, hogy Mátyás idejében szekér vitte a postát Budáról Bécsbe, a lovakat több állomáshelyen is abrakoltatták, lóváltásra pedig Győrben került sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages