A botanika szaktudósai

Teljes szövegű keresés

A botanika szaktudósai
A nagyszombati Tudományegyetemen már tanszéket is kapott a botanika, sőt megkezdődött az egyetemi botanikus kert kiépítése is, amelyet később áttelepítettek Budára, majd Pestre. Evvel egy időben Debrecenben jött létre egy botanizáló kör, s végül is ők adták közre az első, modern magyar nyelvű füvészkönyvet. A múlt századi honi botanika óriása, Kitaibel Pál nagyszámú kutatásával emelte nemzetközi magaslatokba honi tudományunkat, s az általa kikövezett úton haladtak a jelen század botanikai szaktudósai is, akik már csodálatosan illusztrált kézikönyveket, atlaszokat adtak közre.
A nagyszombati egyetemen az akkor szervezett orvosi karon a kémia és botanika tanszékének első vezetője 1770-ben a vegyészbotanikus, Winterl József Jakab lett. Ő rendezte be a már említett egyetemi botanikus kerteket, s állította össze azok katalógusait. Itt a Tudományegyetemen nem csak az orvosok tanultak botanikát, hanem mások is, hiszen 1774-ben egy új tanszék, az általános természetrajzi is megalakult, s első vezetője Piller Mátyás lett, aki ásványtant, kőzettant, botanikát és zoológiát is tanított.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages