Egyetemeink a 15. században

Teljes szövegű keresés

Egyetemeink a 15. században
A studium generale, a főiskola és az egyetem fogalma még nem nagyon különült el ebben a korban, bár néhány uralkodó igyekezett az európai elvárásoknak megfelelő univerzitást alapítani, s megpróbálták ahhoz a pápai jóváhagyást is megszerezni. Zsigmond korában jelentős egyetem állt itt, s hasonló mondható a későbbi pozsonyiról, ahol már Európa-hírű természettudósok is tanítottak. Számosan azonban kénytelenek voltak külföldi egyetemeket felkeresni, feltéve ha találtak olyan támogatót, akinek segítségével ellátogathattak egy-egy nagy hírű univerzitásra. Többen csak középfokú végzettséget tudtak szerezni, de már ebben az időszakban is volt az országnak néhány olyan humanista városi plébániai iskolája, ahol szinte egyetemi jellegű képzés folyt.

A 15. században Regiomonatus Magyarországon is tanított, emlékét corvina őrzi
A középkori magyarországi egyetemek egy része afféle studium generale volt, ahol a szabad művészetek mellett hittudományt, jogtudományt és orvostudományt tanítottak, s ha mindezt egyetlen intézményen belül adták elő, akkor azt teljes jogú főiskolának, vagyis studium generalénak nevezték. A teljes jogú főiskolák úri. grádusosztási jogot kaptak, s úgy tűnik, hogy a domonkos rendiek a budai és a nagyszebeni intézményükben éltek is ezzel a joggal. A már említett veszprémi káptalani iskola is ilyen jellegű volt, mert ott a hét szabad művészet mellett egyházjogot és valószínűleg más tudományokat is előadtak.
Főiskola működött a korai századokban Esztergomban és Kalocsán is, s képzett emberekre a már korábban említettek mellett azért is szükség volt, mert az 1215. évi IV. lateráni zsinat elrendelte, hogy minden érseki székhelyen legalább egy teológust kell alkalmazni, míg az 1309. évi óbudai zsinat ezt azzal toldotta meg, hogy az érseki székhelyeken egy-egy jogtudósnak is kell munkálkodnia. Talán ennek nyomán alakult meg az imént említett két főiskola, sőt az is lehetséges, hogy a 15. században Egerben is volt jogi főiskola. Az alábbiakban a megbízható adatokat próbáljuk összegezni, hozzátéve, hogy a hét szabad művészet szerinti tantárgyfelosztást ekkor már nemigen alkalmazták a magyarországi főiskolák alsóbb szintjén, hiszen ekkorra a klasszikus tanrendszer már megreformálódott, s több helyütt a világiak céljainak megvalósításához is igyekeztek megteremteni a korrekt tudásalapot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem