Gyógyítók gyógytudománya

Teljes szövegű keresés

Gyógyítók gyógytudománya
Az 1825-ben megalakult Magyar Tudós Társaság, az 1837-ben létrejött Magyar Királyi Orvosegylet, majd az Orvosi Könyvkiadó Társulat, s a megindult orvosi folyóiratok is segítettek abban, hogy magas szintűvé váljon a honi orvoslás. Fogalmazhatunk így is: a semmelweisi eszmék, a Toldy Ferencek, a Bene Ferencek, a Hőgyes Endrék, a Bókayak, a Korányiak és Balassák időszaka ez, egy olyan kor, amely nemzetközi hírűvé tette a magyar orvoslást.

Híres magyar orvosok kézjegyei
Erdélyben 1717-ben nevezték ki az első főorvost, mégpedig Köleséri Sámuelt, jóval később, 1806-tól pedig a kémiai kutatásairól is híres Nyulas Ferenc töltötte be e posztot, pontosabban a protomedicusi hivatal vezetői tisztét, s Horvátországban is hasonló jellegű hivatalt állítottak fel. A királyi Magyarrországon a megyei főorvosi hivatalokat 1752-ben szervezte meg az uralkodó, s az 1770-ben kiadott egészségügyi jogszabály, majd az országos egészségügyi bizottság szabályozta e főorvosok, továbbá a sebészek, gyógyszerészek és bábák kötelességeit, jogait. Itt csak 1786-ban jött létre az az országos főorvosi hivatal, amely, mint említettük, Erdélyben már 1717-től kezdve ismeretes volt, s az első országos főorvos Veza Gábor lett. Őt 1802-ben Schraud Ferenc, 1806-ban Pfisterer András, 1825-ben Lenhossék Mihály, 1841-ben pedig Stáhly Ignác követte.
A török hódoltság utáni időszakban Budán 1689-ben hoztak létre katonakórházat, Pesten pedig 1727-ben épült meg az invalidusok gyógyító intézménye. 1717-ben Budán jött létre az első polgári városi kórház, ez kapta 1846-ban a Szent János Kórház nevet. 1798-ban, elsősorban pestises betegek számára hozták létre a Szent Rókusról elnevezett kórházat, s az irgalmas rendiek Pozsonyban, Egerben, Pécsett, Vácott és Pápán is kórházat alapítottak. A Császárfürdő közelében épült meg 1808-ban a kegyesrendiek gyógyhelye, s az 1830-as évekre az ország kórházainak száma elérte az 56-ot, 1848-ra pedig a 72-t.
Az uralkodó arra is felfigyelt, hogy a higiéniás tudás tanítható, elterjeszthető, s 1793-tól az egyetemen a közegészségtant önálló tanszék keretében adták elő, amelynek első vezetője a már említett Schraud Ferenc lett, 1803-tól pedig Bene Ferenc volt annak professzora. Nem volt könnyű dolguk, hiszen tanítványaik sokszor emlegették a régi mondást: könnyebb egy falut lerombolni, mint szokásait megváltoztatni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem