Híres-neves fizikusok

Teljes szövegű keresés

Híres-neves fizikusok
A 18. század utolsó harmadától már egyre több magyar nyelvű szakkönyv jelenik meg hazánkban, változatosabbá téve ezzel a hazai latin és német nyelvű szakirodalmat, s kialakítván a fizika magyar szókincsét. A Bach-korszak éveiben az egyetemeken a szaktárgyakat általában német nyelven adták elő, de Jedlik Ányos még e nehéz évtizedben is magyarul tanította diákjait. Utóda, Eötvös Loránd a múlt század végén már nemzetközi hírűvé tette a magyar fizikát.

A fizikusok világa?
A fizika szempontjából az 1770-es évek érdekessége, hogy megjelennek az első magyar nyelvű munkák, főként ismeretterjesztő művek. Ilyen például Szőnyi Benjámin "Gyermekek fisikája" című, 1774-es pozsonyi kiadású műve, vagy a Győrben tanító exjezsuita, Molnár János "A természetiekről. Newton tanítványinak nyomdoka szerént hat könyv" című, Pozsonyban és Kassán kiadott munkája. És e tanokat emelte egyetemi rangra Domin József.
A horvát származású Domin József Ferenc ugyanis kitűnő szakember volt – 1798-ban egyébként az egyetem rektori tisztét is betöltötte -, aki elődeivel ellentétben nem a mechanika, hanem inkább az elektromosságtan fejezeteit kutatta, s többen őt tartják az elektromos terápia úttörőjének. Érdemes lejegyeznünk azt is, hogy Domin 1784. március 1-jén, tehát egy évvel a Montgolfier-testvérek léggömbkísérlete után Győrben hidrogénnel töltött, de embert nem szállító léggömbbel kísérletezett. (Hasonló kísérletet hajtott végre Lembergben Martinovics Ignác is.) Utóda, Tomcsányi Ádám 1831-ig volt a természettan professzora, s Dominhoz hasonlóan képzett tudós hírében állt. Ő volt a galvanizmus első, komoly magyarországi szakértője, s e témakörben nagy szakkönyvet is írt. Egy évvel korábban már Varga Márton is említést tett magyar nyelvű könyvében a galvánáramokról, de Tomcsányi ezt jóval részletesebben tárgyalta. Másik fontos könyve földtani témájú, és az 1810-es móri földrengésről szólt, társszerzője Kitaibel Pál.
Hosszú huzavona és vizsgáztatási "ceremóniák" után az 1839-es év végén Jedlik Ányos vette át a természettan tanszékét, s e posztot meg is tartotta nyugdíjba vonulásáig, tehát 1878-ig.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages