Magyar vándorok
Magyar vándorok
A kontinensek megismerésében, a földrajzi felfedezések történetében kiemelkedő hely illeti meg a magyar tudósokat, a magyar nép eredetét, s őseit kutató vándorokat éppúgy, mint Afrika vagy Amerika búvárlóit. Valamennyi földrajzi utazó élettörténete kalandokkal teli, hiszen a korai századokban a kezdetleges közlekedési eszközök, a bizonytalan közegészségügyi állapotok kemény megpróbáltatásoknak vetették alá e bátor embereket. Napjainkban már nem csak idehaza, de a világ számos országában őrzik a magyar földrajzi felfedezők emlékét, egyebek mellett azzal is, hogy hegycsúcsokat, tavakat, völgyeket neveztek el róluk. E vándorok leghíresebbjeit mutatjuk be röviden az alábbiakban.
Amerika felfedezésének évében készült földgömb
A magyar utazók által készített régi, külhoni útleírások többsége a magyarok őseit kutató vándoroktól maradtak fenn, közöttük is nevezetes Pál barát útja, aki a kunok térítésében játszott szerepet a 13. század 20-as éveiben, majd Ottó barát útja, aki a szavárd-magyarok Kura menti hazájába jutott el. Ottó halála után három évvel, 1235 tavaszán indult útnak az a négy dominikánus, akik a még mindig zárt egységben élő magyarok telepét óhajtották megkeresni, ez volt az a híres felderítő út, amelyről Julianus tett jelentést feletteseinek, s ő maga 1238-ban ismét vállalkozott hasonló útra, amelynek következtében rábukkant a Volga mentén élő magyarok kései utódaira.
A 16. századból már egy világjáróról, Budai Parmenius Istvánról kapunk hírt, aki 90 évvel Amerika felfedezése után jár az Újvilágban, Új-Fundland földjén, de 1583-ban, visszaútban hajószerencsétlenség áldozata lett e költői vénával megáldott magyar utazó. Zalánkeményi Kakas István a 17. század első éveiben Perzsiában járt, de 1603 nyarán súlyos fertőzést kapott, s néhány hónapra rá elhunyt. Jegyzetei fennmaradtak, azokat sajtó alá rendezték, s 1608-ban Lipcsében meg is jelentek. Zalánkeményi Moszkván át a Kaszpi-tenger déli partjáig jutott, s viszontagságos utazását örökítette meg e munkájában. A 16. századból már nagyszámú, részben latinul írt verses útirajz maradt ránk, elsősorban európai utazásokról, de közülük is kiemelkedik Szenci Molnár Albert feljegyzés-sorozata, s kortársa, a már az előző fejezetben is említett Szepsi Csombor Márton európai útikalauza, mely utóbbi immár magyar nyelven mutatta be a szerző által felkeresett lengyel, dán, holland, angol és más településeket.
Szenci Molnárt Kepler is barátjává fogadta, s lakott is egy rövidebb ideig a nagy csillagász prágai házában. Forgách Mihály már afféle elméleti munkát adott közre "Beszéd az utazásról és annak dicséretéről" címmel. Könyve 1587-ben jelent meg Wittenbergben. A már említett Frölich Dávid világföldrajzában, a "Medulla geographiae practicae" megnevezésű kötetében kapott helyet a vándorlás során elsősorban megszemlélendő dolgokról írt táblázata, s az jó néhány későbbi nemzetközi útikönyv alapja lett.
Dél-Amerikától a Szentföldig
Felfedezők és vándorok
A Kelet vándorai
Afrika és Ázsia ismeretlen vidékein
Néprajz, zoológia, irodalom
