Oltárok a 17-18. században

Teljes szövegű keresés

Oltárok a 17-18. században
A 17. századi oltár még szigorúan elkülönül a belső tértől, mint dúsan faragott, külön világot alkotó, diadalív formájú elem. A nagyszombati jezsuita templom főoltára (1637-40, Veit Stadler műve) jól példázza a korszak oltárainak minden sajátosságát. A szentély teljes magasságát és szélességét kitöltő mű három szintes. A két felső a legalsónak kisebb méretű megismétlése. Az egyes szinteken egy középső motívumhoz (oltárkép) két oldalszárny járul. A magas, síkban elgondolt struktúrát 27, fülkében álló szobor, csavart törzsű oszlopok, párkányok, puttók, oromzatok, kartusok igen gazdag együttese alkotja. A fejlődés során ezután az oldalszárnyak elmaradnak, s a középrészt egy vagy két oszlop, s fent párkány fogja közre. A felső szint, az oromzat szintén elmarad, s a művek így hatalmas "egynyílású" diadalkapura emlékeztetnek. Az oszlopok között, vagy különálló talapzatokon, szobrok állnak; egyre nagyobb szerepet nyernek az oltár-architektúrán belül. Gyakran jelentek meg a magyar szent királyok (István, László), az Ó-testamentum egyes alakjai (akik Krisztus előképeinek számítanak), szentek (akik egy-egy szerzetesrend eszményeinek megtestesítői), bibliai szereplők (Mária, János, Magdolna), püspökök s mindazok, akik a főoltár mondanivalóját megtestesítették, akiknek tanításai, cselekedetei a keresztény hittételeket példázták. A század 30-as éveiben az oltárszobrászat új elemei a kétoldalt térdeplő, adoráló angyalok – a század végéig a városok és falvak templomaiban egyaránt megtalálhatók.
Ugyanebben az időben jelenik meg Pozsonyban, a dóm főoltárán a cibóriumos-baldachinos forma, amely a 90-es évekig országszerte feltűnik. Lényege, hogy az oltárképet (vagy helyette a szoborcsoportot) oszlopos struktúra övezi, amely baldachinszerű lezárást (esetleg csak indákat) nyer, legfelül a koronával. Az oltár így "megkoronázza", a legfelső régiókba emeli a cibóriumot.
Az oltárok fejlődésének egy újabb állomása a miskolc-mindszenti templom főoltára, Hartman Józseftől (18. század közepe). Az oltárképet drapéria szegélyezi, amelyet felül két angyal tart, lent viszont, mintha függöny lenne, úgy húzza szét két másik angyal – a néző felé "feltárva" az építményt.

A Borgia Szent Ferenc-plébániatemplom főoltára, Eger

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem