Mesterség vagy művészet
Mesterség vagy művészet
A hatóság azonban továbbra sem hajlandó művészetnek nyilvánítani a fényképészetet. A Kereskedelemügyi Minisztérium 1902-ben kibocsátott rendelete elismerte ugyan, hogy a "fényképészet jelenlegi fejlettsége mellett gyakran művészi értékeket megközelítő alkotásokat mutat fel", de ismételten megerősítette, hogy "művészetnek mégsem tekinthető, miután annak művelése szakszerű tanulás útján (...) elsajátítható". Ezzel újra fellángolt a harc a fényképészet művészetként történő elismertetéséért.
A művészfényképezők válasza erre határozott és egyértelmű: 1905. december 31-én a Terézvárosi Kaszinó Lotz-termében megalakítják a Magyar Amatőrök Országos Szövetségét, amely a művészi fényképezés pártolását tűzi ki egyedüli céljául. 1908-ban megrendezik az első országos művészi fényképtárlatot, amelyen több mint ezer képben gyönyörködhetett a közönség. 1910-ben pedig már olyan nemzetközi kiállítást szerveznek, amelyen 2058 képet állítanak ki, amire azóta sem akadt példa a magyar fényképezés 150 éves történetében.
A magyar művészi fotográfia fejlődéstörténetének első és eredményekben leggazdagabb korszakának a világháború kitörése vet véget.
A műkedvelők széles tábora, amely 1919-re már 15 ezerre gyarapodott, 1930-ig főként a behozatali korlátozásokkal, a rohamosan emelkedő árakkal, a nyersanyagellátás hiányosságaival kényszerül megküzdeni, s energiáját elpazarolni. Hiába van már Magyarországon 300 fotócikk-szaküzlet, ha jóformán nincs benne áru. A fényképezés népszerűsége azonban nem ismer korlátokat. Így lehet azután, hogy a harmincas évek elejére már 210 ezerre nő azoknak a száma, akiknek tulajdonában fényképezőgép van.
A hagyományos művészi fényképezés berkeibe a művészi forradalom erejével tör be az "új látás" és nyomában az új fényképezés stílusa. A fényképezőgép "elszabadul" az állványtól. Többé már nem kötelező az egész tárgy ábrázolása, az időközben elterjedt, ún. "kisgép" (a 24X 36 mm-es nyersanyagra dolgozó kamera) rövidebb gyújtótávolságú lencséje közelebb kényszeríti a fényképezőt a témához. A tárgy anyaga, faktúrája, annak változatossága és szépsége megszédíti őt. Új tehetségek, szuverén alkotóművészek mint Hegyei Tibor, Bárány Nándor "lendítik" előre az új tárgyiasság irányzatát. A korábban ritka és esetleges lágy rajzú fotók felkeltik az eddig jobbára a piktorializmussal kacérkodó fényképezők figyelmét. A példa Dulovits Jenő lesz: őhozzá méri magát mindenki. A lágy rajz meghosszabbította a fények tónusskáláját, elnyelte az apró részleteket, összemosta a kontúrokat, a folthatásra épített. S ami legfőbb erénye volt: megnyitotta az utat a harmincas évek elején annak az irányzatnak, amely világszerte magyar stílus néven vált ismertté. "Tárgya leginkább a magyar nép életéből való" volt. A képeken a napsugár ömlött szét, és a fényhatások csillogása uralkodott. A nagy fényellentéteket a fényes papír adta vissza a legjobban. A felvételeket hatásossá, a tárgyat hangsúlyossá a kiváltságos megvilágításmód, az ellenfény tette. A magyar stílus legismertebb képviselői – Vadas Ernő, Balogh Rudolf, Ramhab Gyula, Aszmann Ferenc – világszerte ismertté váltak.
