Az agyagművesség hazai fejlődése

Teljes szövegű keresés

Az agyagművesség hazai fejlődése
A 18. században a porcelántárgyak iránt megnőtt az érdeklődés, de áruk még igen magas volt. Ezért mutatkozott kereslet az olcsóbb fajansz (= égetett agyagedény, ráégetett ónmázzal és festett mintákkal) iránt, amely éppolyan fehéren csillogott, mint a porcelán. Az igények kielégítésére alapították meg az első magyar manufaktúrákat. A 18. századi magyar fajanszok nagy többsége két manufaktúrából került ki; az egyiket Mária Terézia és férje, Ferenc császár alapította Holicson (1743), a másikat Esterházy József Tatán (1758). Mivel a császár korábban, hercegként Lotharingia ura volt, és azon a területen feküdt Strassbourg, a fajanszgyártás egyik központja, az új holicsi műhelyt elzász-lotharingiai mesterek közreműködésével szervezték meg. Így a termékek kezdettől fogva igen magas technikai színvonalon álltak. A strassbourgi elszórt, színes virágmintás díszítés is megjelenik a gyár termékeinek egy részén.
Ebben az időben Európa-szerte a kínai porcelán jelentette az agyagművesség termékei számára a fő kihívást; ezért annak formáit, anyagát, könnyedségét, finomságát, díszítményeinek világát (pl. kínai figurák, tájak, jellegzetes kínai növények stb.) utánozták.
A holicsi edényeken az ún. chinoiserie-motívumok mellett feltűnnek a francia rokokó formák, majd a bécsi porcelángyár mintakészletéből való ornamensek, sőt egyes olasz gyárak formái is. Ebben az időszakban 45-féle díszítésmódot használtak a gyár termékein. A színvonalasabb díszítmények elsősorban a főúri megrendelők készletein tűntek fel – de a tömegtermelésben gyártott, egyszerűbb műveket is nagy műgond jellemezte.
A holicsi gyár fajanszplasztikái is nagy népszerűségnek örvendtek. Sok példánya maradt meg a Veronika-alakos szenteltvíztartóknak – jelezve egykori népszerűségüket. Gyártottak a magyar népéletből vett figurákat (huszár, koldus stb.), állatalakokat és az olasz comedia dell'arte színjátszás szereplőinek fajanszszobrocskáit.
Esterházy József tatai birtokán Holicsról elvándorolt mesterek közreműködésével létesült fajanszgyár, s így az ott gyártott tálak, kancsók, edények formálásában, díszítésében, színkeverésében méltó utódai, színvonalban pedig méltó versenytársai lettek a holicsiaknak. A tatainak, mint magánalapítású gyárnak, megrendelői köre sokkal szűkebb lehetett csak, mint az udvar támogatását élvező holicsinak. Legjellegzetesebb alkotásai az úgynevezett rákos-tányérok, amelyeken domborművek, rák vagy csiga látható. A kannák, csészék, tálak és egyéb edények általában színes virágdíszítést kaptak, de nem ritka a gyümölcs, a füzér, a táj és a jelenet sem díszítő motívumként.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem