Képzőművészet az 1960-as évek után

Teljes szövegű keresés

Képzőművészet az 1960-as évek után
Az 1956-os forradalom utáni megújulás a művészet szabadságának kiküzdését jelentette. Önképzést vállaló művészkörökben (Zuglói kör), egy-egy nem hivatalos mester (Kassák, a szentendrei Korniss Dezső és Bálint Endre, a fiatal Csernus Tibor, majd Erdély Miklós) köré gyűlt laza tanítványi csoportokban s a Fiatal Művészek Stúdiójában ismerkedtek az addig tiltott modern művészettel a fiatal generációk.

Kassák Lajos: Monumentális (1966)
A kortárs egyetemes művészetbe kapcsolódás a magyar művészet európai hagyományai s eredeti imaginációi segítségével volt lehetséges. Ez utóbbi felfedezését segítette az 1958-as brüsszeli világkiállításon revelációként ható Csontváry-életmű, a kortárs művészetben való tájékozódást pedig a 60-as években Nyugat felé megnyíló utazási lehetőségek, az ország éledező nemzetközi kapcsolatai, a beszivárgó könyvek, folyóiratok, hírek. A francia, majd az angol-amerikai absztrakt expresszionizmus és pop art, a festőiség utáni absztrakció tanulmányozása-elsajátítása, a geometrikus-konstruktív hazai hagyomány felélesztésével együtt új avantgárdizmusnak minősült, mivel az újítások rombolták s elvetették a szocialista realizmusnak mint stílusnak az ideáját.
Az új munkákat csak lakásokon, klubokban, legfeljebb külföldön lehetett kiállítani. Ennek ellenére lendület jellemezte s barátság tartotta össze és tartotta fenn a 60-as évek művészetét, felszínre hozva addig lappangó értékeket és elsodorva a hamisakat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages