Paloták és polgárházak

Teljes szövegű keresés

Paloták és polgárházak
A magyarországi városok jelentős része a barokk korszakban nyerte el egységes, egyéni városképét, amely sok esetben máig megőrződött. Akár egyházi irányítással folyt az újjáépítés (pl. püspöki székhelyeken), akár a polgárság és a városba költözött nemesség építőtevékenysége révén, mindenütt szakítottak a városépítés középkori hagyományaival.

A volt Invalidus-palota, Budapest
A visszafoglalás utáni évtizedekben hamar újjáépült a szinte teljesen romos Pest-Buda – s az új házak, még a kevésbé igényesek is, már a barokk stílusjegyeket mutatták. Ahol lehetett, összevonták a szűk, keskeny középkori telkeket, és viszonylag széles homlokzatú paloták, lakóházak épültek. A zártsorú beépítés, a megőrzött középkori városszerkezet, a szűk utcák miatt még a nagyúri paloták is beilleszkednek a környező lakóházak vonalába, elmaradnak kiugró rizalitjaik, nincsenek megmozgatott tömegeik. Általános az egyemeletes homlokzat – a nagyúri reprezentációra nincs igény, mert az állami hivatalok többsége Pozsonyban van, s a főrendek nem sokat időznek Pest-Budán.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem