Kódexfestészet
Kódexfestészet
A középkori templomok elengedhetetlen tartozékai a könyvek: misekönyvek, szertartáskönyvek, bibliák. A pannonhalmi monostor könyvtárában a 11. század végén antik szerzők műveit is őrizték. Az első kódexeket bizonyosan a hazánkba érkező térítő szerzetesek hozták magukkal, nem kétséges azonban, hogy hamarosan az új kolostori scriptoriumokban is megindult a könyvek másolása és miniatúrákkal való díszítése.
A Zala megyei Csatár bencés monostorában használták hosszú ideig azt a kétkötetes bibliát, amely még a középkorban Salzburgba, majd jelenlegi őrzési helyére, az admonti kolostorba került. A hatalmas köteteket harmincegy festett bibliai illusztráció, négy kánonlap és száznál is több festett és aranyozott, díszes kezdőbetű (iniciálé) ékesíti. A képek festői Salzburg környékéről származhattak, onnan, ahová művük később visszatért.
A 12. század utolsó évtizedében, talán még III. Béla korában készülhetett – feltevések szerint Esztergomban- az a pergamenkódex, amelyet a király fiának, Imrének nevelője, a Perugiából való Bernát ajándékozott az esztergomi székesegyháznak (Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár). A kötet az Énekek énekének három kommentárját tartalmazza indadíszes és állatfigurás iniciálékkal ellátva.
Bizonyosan az 1200 körüli magyar kolostori könyvdíszítő művészet alkotása a Pray-kódex néven ismert, a Halotti beszédet is tartalmazó kézirat (Országos Széchényi Könyvtár). A passiójeleneteket ábrázoló öt tollrajz egyszerű, de összefogott művészi eszközökkel, határozott, lendületes kontúrvonalakkal, közöttük felvillanó vörös és sárga színfoltokkal éri el megragadó, expresszív hatását.
