Új dzsámik

Teljes szövegű keresés

Új dzsámik
Pécsett, a város főtemploma, a Gázi Kászim pasa dzsámi, szintén egy középkori keresztény templom helyén épült (1543-64). 22 méteres magasságával és 16,5 méter fesztávolságú kupolájával ez hazánk legnagyobb fennmaradt török imaháza. Minaretjét ugyan a 18. században lebontották, de négyszögű tömbje, a szamárhátívekkel kísért nyílások, a nyolcszögű dob és a félgömb alakú kupola ma is idézi az egykori látványt.
Szintén Pécs városában áll az a dzsámi, a Jakováli Hasszán pasa dzsámi, amely az ország egyetlen, majdnem eredeti formájában fennmaradt (tehát a minarettel együtt megmaradt) török temploma. Építésének pontos ideje nem ismert, de stílusa alapjan a 16. század második felébe sorolható. Valamikor derviskolostor és kis egyházi negyed vette körül (főiskola, jótékonysági épületek, pl. ingyenkonyha, szegényház) – ez azonban a visszafoglalást követően nyomtalanul eltűnt. A dzsámi sorsa azonban a város többi török emlékéhez képest szerencsésen alakult. A keresztény templommá való átalakítás során külseje semmit sem változott, s megtartotta eredeti alakját, harangtoronyként használt minaretjét, míg a belsőben csak kisebb változások történtek. Egyszerű négyszögletű alapra épült. Az alsó rész kubusán nyolcszögű kupoladob fekszik – így a sarkok felett ferde vonalú falával mutatkozik – és erre félgömb alakú, bordás kupola került. A homokkő kváderekből épült templom falát szamárhátíves nyílások tagolják – ezek eredetileg vörös és fehér sávokkal voltak befestve. A viszonylag egyszerű épület legdíszesebb része a főbejárat: gazdag sztalaktit ( = több, egymás fölött lépcsőzetesen elhelyezett, kis kőhasábból álló boltozatforma) díszítése, geometrikus és növényi motívumai, finom faragása az iszlám művészet legszebb alkotásaival állítja egy sorba. A dzsámi nyugati sarkához épült hozzá a minaret. Gondosan faragott kváderekből ( = szabályosra faragott kőhasáb) gazdag variációkkal állították össze felfelé keskenyedő törzsét, belsejében a körerkélyre vezető csigalépcsővel. Alul magas, széles, 12 szögletű lábazattal kezdődik a struktúra, melynek oldallapjai enyhén homorú felületet alkotnak. A lábazat fölött csonkagúla alakú átmeneti rész következik, s ezen áll szintén 12 szögű, magas törzse. Legfelső részét színes fajanszlapok díszítik kettős sorban. A törzs tetején körerkély helyezkedik el – eddig maradt meg a minaret eredeti alakjában. Az erkély vasrácsát és a minaret rövid felső szakaszát, kúp alakú sisakját a múlt században rekonstruálták. A belső térben a későbbi vakolat alól előkerült a dzsámi egykori festett díszítése és a Korán-idézetek egy része. Sikerült a sokszögű mihrábot is kibontani és helyreállítani. Az eredeti szépségét visszanyert épület ma múzeum; a török kori művészet emlékeit mutatja be.
Az országban még több dzsámi maradványai, kisebb-nagyobb faltöredékei kerültek elő. Legnagyobb közülük két szigetvári építmény: az Ali pasa dzsámi és a Szulejmán szultán dzsámi. Az utóbbi minaretje az épületnél nagyobb magasságban, de csonkán maradt fenn.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages