Kastélyaink festett díszei
Kastélyaink festett díszei
A 17. század közepétől a megújuló főúri kastélyokban nemcsak – a falak, bástyák erősítése volt a művészek fő feladata, hanem az új stílusú, egyéni mondanivalójú képciklusok, stukkódomborművek készítése, s így a reprezentatív belső terek díszítése is.
A művészek nagy többsége Itáliából vagy Bécsből érkezett. E korszak legjelentősebb festőjének Carpofolo Tencala számít, akit számos dunántúli és felvidéki kastélyban foglalkoztattak (pl. Vöröskő, Kismarton). A mitológiai jelenetekre, allegóriákra, tudós utalásokra építő festői programok ekkor jelentek meg a magyar festészetben. Tencala legnagyobb munkája a kismartoni Esterházy-kastély dísztermének két ciklusa (1674). A mennyezet közepén és szélén táblaképként, keretezett mezőkben, de valójában freskó-technikával, Ámor és Psyché, illetve a Hesperidák kertjében őrzött aranyalmák történetét látjuk. A széleken, a mitológiai képekkel váltakozva egy-egy allegorikus figura jeleníti meg a középkori magyar királyság tartományait, Galíciától Bulgáriáig. E képciklust az 1690-es években a terem oldalfalain egy újabb sorozattal egészítették ki: a magyar uralkodók portrésorozatával. A nemesi öntudat, a dicső múlt felé fordulás jellemzi az egész terem díszítésének programját, és valószínű, hogy a megrendelő a múlt felidézésével kívánta a nézőt a jelen problémáinak legyőzésére ösztönözni.
