A tagolt dombvidéket lösz és homok fedi
A tagolt dombvidéket lösz és homok fedi
A dombvidék tagjai közül Belső-Somogyot egykor az Ős-Duna és más folyók járták; mai patakjai is dél felé, a Drávába folynak. Jórészt az egykori hordalék homokjával fedett, alacsonyabb térszínéből középütt csupán egyetlen észak-déli csapású pannon rög, a Marcali-hát emelkedik ki. Északon – már Külső-Somogy határán – gyakoriak az egykori Balaton emlékét őrző vizenyők (mindenekelőtt a Nagy-Berek); a tópart menti Fonyódi- és Boglári-várhegy bazaltja pedig a szemközti Tapolcai-medence vulkánjaival tart rokonságot. A Kaposig terjedő Külső-Somogy nyugaton és délen hosszanti, keleten keresztirányú völgyeit lankásabb oldalaikon vastag lösz fedi; a termékeny talaj virágzó mezőgazdaságot, szőlőket éltet.
A Kapostól délnyugatra a közepén egy keresztirányú háttal tagolt Zselic, keletre a hosszan elnyúló Tolnai-hegyhát és főleg délkeletre a Völgység a Somogyi-dombságnál jóval szabdaltabb térszín. Míg azonban a Zselicet nagyobb szintkülönbségek, utóbbi kettőt, főleg az aprólékosan tagolt Völgységet laposabb völgyek s ráadásul lösszel fedett hátak jellemzik. A Völgység hagyományosan fejlett mezőgazdaságát – a török időkben kiirtott lakosság nyomán – a betelepülő svábok folytatták. A Tolnai-hegyhát és a Völgység délkeleten a Szekszárdi-dombságban folytatódik (e három együtt a Tolnai-dombság). Szekszárd környékének változatos, tördelt domborzata a művelés miatt fölárkolódó lösztelepeiről, ebbe mélyített egykori löszlakásairól, elsősorban pedig a kelták meg az avarok óta termesztett szőlőjéről, s boráról híres.
A Mecsek északi előterét, a Baranyai-hegyhátat magasra kiemelt löszhátak, mély völgyek tagolják; a hegységtől délre a fiatal Pécsi-medencével elválasztott Baranyai-dombság alacsonyabb, helyenként idős kőzetekre települt, felszabdalt löszfelszín.
A Balaton vizét levezető Sió-csatorna, a Sárrétet és a tőle délre húzódó mocsaras völgyeket lecsapoló Sárvíz, keleten pedig a Duna az ország legvastagabb, feldarabolódott lösztábláját, a Mezőföldet határolja. Ez országunk egyik legjobb talajú, legjelentősebb gabonatermő vidéke. A kelet felé egyre vastagabb lösztakaró Paksnál (a pleisztocén "löszkronológia" egyik alapfeltárásánál) 60 méteres fallal néz a Duna bezökkent, holocén árterére. Itt, a Duna mentén a leggyakoribbak a másutt is erősen pusztuló löszfelszínek szeletes csuszamlásai; ezek a Nyugat-Mezőföld határát képező, alul pannon agyagból felépült balatoni magaspartot sem kímélik.
A berek a fonyódi várhegy bazaltkúpjával
K. D.
