Vastag pannon üledékek a medencében
Vastag pannon üledékek a medencében
A beltó fejlődésének kevesebb mint 10 millió éve alatt – a helyről helyre más mértékben, de az alföldi térszíneken mindenütt süllyedő medencében – valamennyi földtörténeti korszakunkat tekintve a legtömegesebb, helyenként 4-6 kilométer vastag üledék képződött. Mielőtt azonban e sajátos üledékképződést szemügyre vennénk, nem árt szót ejteni az ezalatt eltelt idő hol így, hol úgy emlegetett korbeosztásáról.
Pannóniai korszakon (amely geokronológiai) vagy emeleten (amely rétegtani kifejezés) tágabb értelemben a szarmatától a pleisztocénig (jégkorig) eltelt időt, illetve az ezalatt lerakódott üledékeket értjük. Szűkebb értelemben a pannóniai csak a felső-miocén egyik korszaka, amelyet a miocénban még a pontusi, a pliocénban az ún. dáciai és romániai korszakok követtek. Mindezen elnevezések a Paratethys fejlődésére vonatkoznak; például a mediterrán térség korszakbeosztásában a szűkebben vett pannóniai (újabban) hozzávetőleg a tortonainak felel meg.
A pannon üledékek a mai országterület jó háromnegyedét borítják. Olyan dombsági, középhegységi területeken is megtalálhatók, amelyek azóta kiemelkedtek. Alsó rétegösszleteik még meglehetősen finomszemcséjű mész- és agyagmárgából, ritkábban homokkőből állnak: ezek vagy a mélyebb vizeknek, vagy az emelkedő hegységkeretből kilépő folyók deltáinak egykori, messze a beltengerbe lerakott üledékei. A tömött, agyagos rétegek gyakran csapdáznak egykorú vagy idősebb szénhidrogéneket, s jórészt bennük rejlik értékes termálvízkincsünk.
A havasalföldi tóval esetleg összeköttetésben álló beltó az alsó-pannon végére bizonyosan elkülönült víz lett. Legnagyobb kiterjedését a medencében hozzávetőleg 6-7 millió éve érhette el, ezt követő zsugorodása aztán már üledékeit is megváltoztatta. A delták fejlődésével (most már a mai országterületre nyomulásával), illetve a vízből kimagasodó területek part menti kőzetanyagának koptatásával egyre durvább szemű üledékek rakódtak le: mind több bennük a homok és a kavics, a mélyvízi üledékek visszaszorulnak. A part menti mocsarakban élt mocsári ciprusokból (Taxodiumokból) – elsősorban az Északi-középhegység déli előterében – hatalmas lignittelepek keletkeztek. A felső-pannon vízfenék egykori szintjét a korábban már említett, az üledékekre ömlött bazaltok őrizték meg.
Ősvízrajz
A pleisztocén valódi "jégkorszakai", glaciálisai a mai Magyarország vidékén nem tápláltak jeget. Nálunk a jégkörnyéki (periglaciális) területek erős fagyaprózódása volt jellemző, amely például a képen látható kőtengerek kialakulására vezetett; ugyanakkor az "elvíztelenedett" folyók szabaddá vált kavicstakaróiban és más üledékekben kifagyásos formák (ún. fagyékek, fagyzsákok) képződhettek. A Kárpátok magasabb részein a gleccserek is megjelentek. A nagyobb jégárak elsősorban az igazi alpi magashegységgé csipkézett Magas-Tátrában vagy a Déli-Kárpátok 2500 métert meghaladó vonulataiban mélyítették U alakú völgyeiket; de apróbb, egykor gleccsert tápláló ún. kárfülkék fedezhetők fel a Radnai- vagy az alacsonyabb Kelemen havasokban is.
Kifagyásos kőtenger a Salgó-vár alatt
)
Magyarország földtani térképe (nagyítható)
Löszszakadék Ságvár mellett
