Árterek, lösz és homok fedte hordalékkúpsíkságok
Árterek, lösz és homok fedte hordalékkúpsíkságok
Az Alföld nagy tájai közül a Duna-Tisza közi hátság és a Nyírség fiatalabb süllyedékek határolta hordalékkúp: előbbi javarészt a Dunáé (délen a lösz fedte Bácska az Ős-Sárvízé), utóbbi a Tisza, a Szamos és a ma Bodrog néven egyesülő északkelet-kárpáti folyóké. A Duna-Tisza köze és a Nyírség egyben hazánk két legnagyobb homokvidéke. Előbbinek nagyobb, utóbbinak talán változatosabb futóhomokformái többségükben a legutolsó (würm) jégkorszakban alakultak ki, amikor a jórészt növényzettelen, száraz éghajlaton a szelek mozgásba hozták a hordalékkúpfelszínek homokját. A homokbuckák közti mélyedéseket a Duna-Tisza közén semlyékeknek, a Nyírség nagyobb – mára jórészt lecsapolt – tocsogóit nyírvizeknek hívják. A Nyírség homokos keleti része az Alföld legmagasabb pontját, a 183 méteres Hoportyót hordozza; nyugati része az ország egyik legjobb löszvidékével, a Hajdúsággal (vagy Hajdúháttal) határos. (Ennek felszínére, süllyedésből kimaradt pannon "rög" lévén, a jégkorszakokban rakódhatott rá a lösz.) Az Alföld magasabb térszínei közé tartoznak az Északi-középhegység hegylábfelszínét övező hordalékkúpok is. Ezeket a hegységből kifolyó patakok (Tápió, Galga, Zagyva, Sajó, Hernád stb.) építették, amelyek később, amikor a Középső-Tiszavidék bezökkenése nyomán bevágódtak hordalékkúpjaikba, a Taktaköz, a Borsodi-Mezőség és a Jászság árterét, a mai Alföld legtökéletesebb síkságát kezdték töltögetni. A Zagyva és a Tarna vidékének őstörténeti érdekességei a Kárpát-medence legelső építményei közé tartozó kunhalmok, és a több helyütt épen maradt, híres Csörszárok.
A magasabb hordalékkúpok közé zökkent jelenkori árterek az Alföld legalsó szintjei. Szintkülönbségeik ugyan a néhány métert sem haladják meg, de már e kis egyenetlenségek is holtágakat, morotvákat, sőt futóhomokformákat takarnak. Nyugaton a Duna holocén süllyedéke a Csepeli-síkságtól le a Mohácsi-szigetig nyúlik, és nyugatra a Dráva-mellékkel is egybefügg; a jóval szélesebb, szinte egybefüggő Tisza-, Körös- és Maros árterek a Hortobágyot, a Sárréteket és a Körös-Maros közét foglalják el. A Sárrétek a holocénig az Alföld legmélyebb részei voltak, de még a múlt században is ez volt a legkiterjedtebb, minden áradáskor elborított vízivilág. A néhány árvízmentes foltot a nép külön elnevezéssel porongokként, laponyagokként emlegette – mit sem tudva az ormányokról, amelyek viszont a Dráva-melléki Ormánságban voltak a menedéket nyújtó homokfelszínek.
A Tiszát a mai Felső-Tiszavidék pleisztocén végi süllyedékei vonzották tiszaháti kanyarjába. A Rétköz és Bodrogköz alacsonyabb, gyakran vízborította ártereinél az ország legkeletibb csücske, a Szatmár-Beregi-síkság magasabb szint; a Beregi-síkságot két "fiatal", tízmillió éves aprócska vulkáni kúp (a Tarpai- és a Tipet-hegy), a Szatmári-síkságot a Szamos meg a nyírségi buckák közé ékelődött, ritka élővilágáról ismert Ecsedi-láp ékesíti.
A vadregényes Gemenci-erdő a Solti-síkság és a Mohácsi-sziget között elterülő Sárközben
Földtani hossz-szelvény a Bükkön és az Alföldön keresztül
K. D.
