A DUNA ELTERELÉSÉNEK C-VÁLTOZATA
A DUNA ELTERELÉSÉNEK C-VÁLTOZATA
Bár a korábbi országgyűlés 1988 októberében – a konferenciákat, tüntetéseket semmibe véve – még a vízlépcső továbbépítésére szavazott, 1989 májusában végre felfüggesztettük Nagymaros építését. Felbontottuk az Ausztriával és Jugoszláviával kötött szerződéseket is: S már 1989 júliusában, amikor a felfüggesztés tényét – a megoldás közös keresését szorgalmazva – bejelentettük a szlovák félnek, említés történt az építkezés akár végleges elhagyásáról. Az új, demokratikus magyar parlament 1991 áprilisában – kissé megkésve – határozatban hatalmazta fel a kormányt az 1977-es szerződés megszüntetésére. Akkor még csak kevesen gondolták, hogy a demokratikus változásokat Szlovákiában nem követi magától a nagyobb odafigyelés a környezetre. Pedig nem követte: az építkezés leállítását el sosem fogadó Szlovákia 1992 őszén – egyoldalú lépéssel, a hírhedt C-változat szerint – elterelte a Dunát. Amint a térkép mutatja, ez nem más, mint a dunakiliti tározó üzembe helyezése magyarországi része nélkül. Ehhez az Öreg-Dunát nem Dunakilitinél, hanem Dunacsúnnál – még egészében szlovák terűleten – terelték el, mégpedig a tározónak a határ túloldalán lévő részébe, egy hevenyészett töltés mögé. De nemcsak ez, hanem a dunacsúni gát is csak félkész munka a maga elhibázott zsilipjeivel; éppúgy a rosszul megépített hajózóútvonal vagy a jégelvezetésre képtelen bősi vízlépcső is műszaki hibákkal teli. A víz viszont eltűnik a Szigetközből, és e sorok írásakor még nem tudni, elkerülhető-e egyáltalán az ökológiai katasztrófa.
K. D.
