Nagy folyóink a medence tengelyében: a Duna és a Tisza
Nagy folyóink a medence tengelyében: a Duna és a Tisza
Valamennyi folyónk, patakunk, sőt felszín alatti vizünk előbb-utóbb – akár már az országhatáron túl is – a medence tengelyében folyó Dunába fut. Európa második leghosszabb folyamának vízgyűjtője országunk területének nem kevesebb mint kilencszerese, így ha vizeinket vesszük sorra, a Dunával méltó kezdenünk.
A Kárpát- vagy Közép-Duna-medence a Duna középső folyását öleli körül. A változatos múltú folyó ma sem tagadja meg önmagát: még látszólag egyhangú, többnyire síksági vidékén is igen különböző (korántsem csak "középszakasz") jelleggel folyik keresztül. Magyarországra érkezvén – a feljebbről hozott, durva szemű kavicshordalékból a Sziget- és Csallóközt építgetve – főága alsószakasz jelleggel folyik ("Öreg-Duna"), két mellékága viszont, a Kis- és a Mosoni-Duna középszakasz jelleggel kanyarog. Az ágak egyesülése után a folyó Gönyű alatt közép-, Esztergomtól ellenben – a Dunakanyarban – felsőszakasz jellegűvé válik. Bevágódásának köszönhetően itt – úgy tűnik – hosszú évszázezredeken át képes volt megtartani völgyét a kiemelkedő visegrád-börzsönyi andezit hegységben, ugyanakkor az emelkedés szakaszossága és az éghajlatváltozások eredményeképpen hat-hét teraszszintet is kialakított. Magával ragadott hordalékát a folyó ma Vác alatt, a Pesti-síkságra kiérve alsószakasz jelleggel rakja le, s szigetépítése – a mesterséges budapesti szakasz kivételével – egészen a Sárközig megmarad. Innen – finomabb anyagú medrét most már jóval apróbb szemű hordalékával vájva – ismét kanyarogni kezd, mígnem a Mohácsi-sziget és a Drávaköz vízi világán átjutva felveszi a Drávát.
A folyók különböző szemcseméretű hordalékukat görgetve, ugráltatva, lebegtetve és oldva szállítják. A Duna görgetett (kavics-)hordaléka – szakaszjelleg-változásának megfelelően – országunk déli határánál már jelentősen lecsökken. Annál több, mintegy tízszerese, évi mintegy 10 millió tonna a lebegtetett hordaléka – köszönhetően a számos kisebb-nagyobb beléje torkolló folyó anyagszállításának.
A Duna legnagyobb vízhozama árvízkor – 10 000 köbméter fölé is emelkedhet másodpercenként, ami jó tizenötszöröse a kisvízi hozamnak. Ez a különbség azonban eltörpül például a Tiszáéhoz képest. Ennek felsőbb szakaszán az ár nemegyszer 80-szor annyi vizet hömpölyögtet, mint kisvízkor – igaz, vízmennyisége még így sem éri el a Duna legnagyobb hozamának akár a felét.
A két folyónak az árvizeit is érdemes összehasonlítani. A Dunán október kivételével szinte mindig lehet árvíz; ezt főként az Alpokból eredő mellékfolyók okozzák. Két rendszeres árvize közül egy kisebb csúcs a kora tavaszi hóolvadásból származik (amely akkor lehet veszélyes, ha a víz jégzajlásra fut rá), egy nagyobb nyár eleji (az ún. zöldár) pedig az alpi hó- és gleccserolvadásból meg a hazai esőzésekből. Nyár végén veszélyes lehet az ausztriai esők duzzasztotta ár is, jóllehet a Duna árvizei itthon többnyire nem esnek egybe a mellékfolyókéival. A Tisza, illetve a Szamos, a Körös, a Maros árvizei viszont, ha nem is egyszerre, de találkozhatnak; a Tisza és a Duna kora tavaszi árvize pedig egyszerre tetőzik. Ez okozta többek között (a Tisza visszaduzzasztásával) a hírhedt, 1879-es szegedi árvizet is. A Tiszának nemcsak kora tavasszal és kora nyáron van árvize; késő ősszel is előfordul egy kisebb, amelyet a mediterrán esőzések táplálnak.
Mesebeli vízesés Nagybányától északra
Magyarország vízzel borított és árvízjárta területei a folyószabályozások előtt
