Veszélyben sekély vizű, fiatal tavaink
Veszélyben sekély vizű, fiatal tavaink
Nem volt sikeresebb a szabályozó lendület a "magyar tenger", a Balaton esetében sem. A tó vizére leselkedő veszélyek áttekintése előtt a Balaton rövid, de ugyancsak mozgalmas földtörténeti múltjával is érdekes megismerkednünk – amely egyszersmind másik két nagy tavunk, a Fertő és a Velencei-tó sorsát is példázza.
A Pannon-beltó már réges-rég kiszáradt, amikor a pleisztocén szerkezeti mozgások a Balaton tómedencéjének tágabb környékét bezökkentették és a környező dombságokat kiemelték. A Balaton árkában esetleg az oda térülő Ős-Duna is keresztülfolyhatott. Az első, kisebb vízfelületek valószínűleg a würm jégkorszak végén olvadtak össze egységes tóvá. Ez eleinte a mainál jóval nagyobb volt, északon például a Tapolcai-medencébe, délen a Nagy-berekbe mélyen benyomult. A holocénban a víz fokról fokra visszahúzódott, ugyanakkor homokturzásokat – ún. köskönyöket – épített az egykori lagúnák, az azóta javarészt beépített, tőzeges-lápos berek elé (ilyen például Tihannyal szemközt a szántódi turzásháromszög).
Római kori leletek tanúsága szerint a Balaton még a történelmi időkben is hol kisebb, hol nagyobb volt. Már Galerius is le akarta csapolni. Az éghajlat okozta szárazodásokat azután – a tó teljes lecsapolásának múlt századi, hagymázas terveihez mérten szerencsére enyhébb formában – a Kis-Balaton és a Nagy-berek kiszárítása követte. A páratlan vízivilágot éltető, mocsaras Kis-Balatont a bele folyó Zala század eleji betöltésezésével szárították ki, minek következtében a Zala most már a Balatont hordta tele iszappal és – a tó eutrofizálódásához vezető – szerves anyagokkal. Menteni a menthetőt, a közelmúltban újból megkezdték az 1949 óta egyébként védett Kis-Balaton természetes állapotának visszaállítását. (Ekkor viszont bizonyos halfajok túlzó betelepítése fenyegetett; az angolna elszaporodásának az elmúlt években láttuk tömeges pusztulásukhoz vezető következményeit.) Hasonlóan nagy balfogás volt a Nagy-Berek lecsapolása. A legnagyobb kárt mégsem ez, hanem a tópart kikövezése okozta, amely a felbecsülhetetlen szolgálatot tevő (a tó vizét szervesanyag-kivonásával tisztító) nádasokat teszi tönkre.
A közel 600 négyzetkilométernyi Balatonnak a ma is igen változó tükrű, jórészt náddal borított Fertő tó mintegy fele-harmada, a Velencei-tó pedig, amelyet területének vagy kétharmadán fed az állandóan irtott nád és sás, közepes vízállásnál csupán huszadakkora. Legnagyobb tavaink sekélységüket tekintve ugyanakkor egymást múlják alul, hiszen néhány méteres vizük csak a Balaton egy pontján, a tihanyi "kútban" mélyül 12 méterig. A sekély víz nyáron igen könnyen fölmelegszik. A vízfelszín hőmérséklete ilyenkor megközelíti a levegőét, évi átlagban pedig magasabb is nála (11-12 °C). A tavak csaknem minden télen befagynak. A Balaton külön érdekességei az olyadáskor egymásra torlódó jég turolásai, de mindenekelőtt a jégben hirtelen több kilométer hosszan megnyíló hasadékok: a Jókai által emlékezetesen megörökített rianások.
