Karsztos, vulkáni és átalakult kőzetek alkotta hegységeink
Karsztos, vulkáni és átalakult kőzetek alkotta hegységeink
A 350 méternél magasabb középhegységi területek országunknak csupán egyhuszadát teszik ki. Hogy ennél mindenképpen jelentékenyebbnek gondoljuk őket, azt egyrészt kiterjedt hegylábfelszíneiknek köszönhetik (ezek a hegységelőtérnek főként a pliocén kor szárazabb éghajlatán kialakult, azóta dombsággá tagolódott, lealacsonyodó térszínei): gondoljunk például az Északi-középhegység déli előterében a Mátra- és Bükkaljára, északi részén a (meredekebb) Mátra- és Bükkhátra, vagy a Bakony Kisalföldig húzódó hegylábfelszínére, a Bakonyaljára. Középhegységeink másfelől – s ez még "csalókább" lehet – talán legérdekesebb, legváltozatosabb, így legtöbbet járt tájaink is. Hiszen az Alpokalja palákból, fillitekből felépülő hegységeitől a földtörténetük során többször is karsztosodott mészkőhegységekig, a bazalttanúhegyektől és -fennsíkoktól az andezitből, riolitból álló vulkáni hegységekig szinte valamennyi kőzet formakincsében gyönyörködhetünk. S az igazi magashegységek, a Kárpátok alhavasi és havasi tájai is csak karnyújtásnyira vannak – ráadásul ezek között is megtaláljuk a gránit-, mészkő- vagy éppen andezithegységeket.
Középhegységeinkben a mélyszerkezetnek különböző a szerepe. A mészkőhegységekben igen sajátos, hiszen az egykori tengerüledékek nemcsak hogy – főként a negyedidőszakban – 6-900 méter magasra kiemelkedhettek, hanem messze is kerültek képződési helyüktől: vándorlásuk során óriási nyomóerők gyűrték, töredezték, pikkelyezték őket. A még sokkal jobban, hiszen anyagukban is átalakult, metamorf kőzetek – legalábbis szerkezeti értelemben – zömükben már régebb óta alkotnak hegységeket. A vulkáni hegységek viszont mindkettőtől eltérnek, mivel – még ha szigettengerben is – eleve kiemelkedésként jöttek létre.
A Dunakanyar Visegrádnál
Fiatalos vulkáni formakincs a Hargitában: a Kapus-hegy krátermaradványa a Kakukk-hegyen
Noszvaj határában: a változatos, élénk domborzatú Bükkalja – a Bükk felszabdalt hegylábfelszíne – délies lejtőin kiváló szőlőt éltet
