Szubdukciós zónák, köpenydiapír
Szubdukciós zónák, köpenydiapír
A bonyolult, változatos vulkáni tevékenység mozgatórugói az újharmadidőszaki lemeztektonika tükrében ma már jórészt világosak. Az oligocén végére a Pelso- és a Tisia-lemeztöredék (utóbbitól keletre pedig egy "Dacidák"-nak nevezett töredék) nagyjából mai helyzetébe került. Mozgásukat észak, illetve kelet felé a "stabil" Európa előtt húzódó óceáni (vagy inkább egy ahhoz hasonló, vékony szárazföldi) kéreg alájuk bukása – "szívó" hatása is elősegítette (lásd a túldoldalon). A lemezek és lemeztöredékek ütközése a hegységkeret – a Kárpátok – további kiemelkedéséhez, gyűrődéséhez, a húzó- és nyírófeszültségek ugyanakkor a most már egységes Kárpát-medence kérgének elvékonyodásához (és süllyedéséhez) vezettek. (Ez utóbbi folyamat a miocén közepén volt a leggyorsabb; lábunk alatt ma is vékonyabb a földkéreg, mint másutt.)
A szubdukciós folyamatok hatása először éppen a miocénban nyilvánult meg. A legkorábbi, mintegy 20 millió éve kitört (de még vagy 10 millió évre rá, a szarmata korszakban is felszínre került) riolittufák és rokon kőzetek ma zömükben azoknak a később eltemetődött vonulatoknak az alkotói, amelyek például a Bükkalja vulkáni kőzeteit is szolgáltatták. A délkelet-északnyugati irányú eltemetett vonulat keletkezését egyesek a két nagy lemeztöredék közti (vékonyabb?) kéreg alábukásával magyarázzák; mivel azonban ennek semmi egyéb bizonyítéka nincsen, valószínűbb, hogy (mivel e kőzetek amúgy is valamivel idősebbek) azzal a már említett szubdukciónak egy korábbi szakaszával állunk szemben, amely az Északnyugati-Kárpátok felszíni vulkáni hegységeit is létrehozta.
A riolittufák, amelyeket hagyományosan alsó-, középső- és felsőriolittufára tagolnak (bár valószínűbb, hogy a tufaszórások között nemigen volt hosszabb szünet), előbb még a kinyíló Földközi-tengerrel összekötött tengerbe, utóbb már az elkülönült Paratethysbe rakódtak. E beltengerré lett víztömeg feltehetően a Kárpát-medencétől egészen a Kaszpi- és Aral-tóig (későbbi maradványaiig) nyúlt. Az Északnyugati-Kárpátokhoz tartozó északi-középhegységi andezit- és riolitvulkánjaink – főként a középső-miocénban – ebben a tengerben kezdték meg egészen a pannóniai ("pannon") korszakig tartó működésüket.
A miocén tűzhányók valódi szigettengerben magasodtak; a víz csak későbbi középhegységeink legmagasabb részeit nem öntötte el. A tenger hol előrenyomult, hol kissé visszahúzódott, aminek eredményeként a part menti mocsarak növényzetéből utóbb többhelyütt barnakőszén képződött. A miocén (részben már oligocén végi) nyílttenger gyakori üledéke a finomszemcséjű, palóc tájszóval apokának nevezett, osztrák elnevezéséről slirként ismert homokos agyag (benne nemegyszer tufacsíkokkal); a parthoz közelebbi, ősmaradványokban gazdag lajtamészkövet a tengerpart mentén homokkövek (például az ipolytarnóci, ősállatok lábnyomait rejtő "lábnyomos" homokkő), kavicsok, konglomerátumok váltották fel.
A valódi tengeri összeköttetéseit elvesztő Paratethys egyre kisebbé vált, és a miocén vége felé részmedencékre különült. A Kárpát-medencét a Pannon-beltenger vize borította el; az elzárt víztömeget a beleömlő vizek rövidesen tóvá édesítették. E folyamat a közben eltelt időnek is nevet adott: a pannóniai (vagy "pannon") korszak a felső-miocéntől a pliocénon át egészen a pleisztocén elejéig, a tó feltöltődéséig tartott.
A vulkánosság a pannonban sem szűnt meg. Magyarországon az utolsó andezitek, riolitok a Tokaji-hegységben, mintegy 10 millió évvel ezelőtt ömlöttek, ám a Kárpátokban – időben-térben általában egyre délkelet felé – egészen a pleisztocénig többé-kevésbé folyamatos tűzhányótevékenységgel számolhatunk.
A Kárpát-medencében a pannon elejétől, általában azonban (nálunk is) a pannon második felétől kezdődő ún. alkálibazalt-vulkánosság hol a szubdukciós zónákhoz közel, hol tőlük távol jelent meg. Magyarországon a nógrádiaknál általában valamivel idősebbek a Balaton-felvidéki, pannon üledékekre települő (így azok szintjét megőrző) bazaltvulkáni "tanúhegyek".) A földköpeny eredeti összetételéhez közelálló bazaltok felszínre kerülésének magyarázataképpen már korábban is azt feltételezték, hogy a Kárpát-medence kérgének elvékonyodása a köpeny felboltozódásával (ún. "köpenydiapír" felnyomulásával) járt. Annak ismeretében azonban, hogy a kéreg elvékonyodása – mint korábban említettük – már a miocén közepén tetőzött (egy nyugalmasabb süllyedési időszakot követően pedig, akárcsak napjainkban is, egyre inkább a mélyszerkezet préselődésével, térrövidülésével számolhatunk), bizonyos, hogy ez az egyébként máig helytálló magyarázat némileg pontosításra szorul. (Nagy szerepe kellett hogy legyen például a mélyszerkezetet sűrűn behálózó törések felújulásának.)
Jellemző kövületek az óharmadidőszakból: dárdacsiga és nummulitesz
A Szent Anna-tó (a szerző pasztellrajza)
