A daru, a guvat és a haris
A daru, a guvat és a haris
A darualkatúak rendjébe több érdekes életmódú madárcsalád is tartozik. Maga a szürke tollruhás daru (Grus grus) hazánkban utoljára századunk elején fészkelt a Fonyódi-berek akkor még meglévő nagy mocsaraiban. Azóta rendszeres átvonuló, és a Tisza vonala felett vezető láthatatlan légi országúton közlekedő darvak száma az utóbbi években örvendetesen növekszik. 1992 októberében például kereken 40 000 daru vendégeskedett a Hortobágyon. A madarak napközben csapatokra szakadozva a környék kukoricatarlóit és nagy legelőit járták, éjszakázni azonban valamennyien a nagy halastórendszer egyik leeresztett tavára húztak be. Ősszel napközben is gyakran látni a magasban nyújtott nyakkal V alakban repülő nagy madarakat, a felhők közül hallatszó sejtelmes daruszó egyike a magyar puszta legszebb és legjellemzőbb hangjainak. A családok vonulás közben is gyakran együtt maradnak. Az öreg madarak feje és nyaka fekete és fehér színekkel tarkált, fejtetőjükön nagy piros folt van, a fiatalok feje és nyaka vörhenyesbarna.
A nádasok, nádfoltok, mocsarak közelében járva néha furcsa, a disznó visítására emlékeztető hang üti meg a fülünket. A kiáltás tulajdonosa egy rejtett életű mocsárlakó madár, a guvat (Rallus aquaticus). Gerle nagyságú, szárnyai kerekdedek, farka rövid, kissé előrehajló, hosszú csőre pirosas színű. A háta és a szárnyai barnák, fekete mintázattal, a fej oldala, a nyaka és a begye hamuszürke, oldalain jól látható fekete csíkozás van. Nagyon szép madár – ha sikerül meglátni! Mert a guvat mesterien bujkál a sűrű nád és gyékény között, láthatatlanul oson tova a zsombékok védelmében és csak szerencsével vagy nagy türelemmel kaphatjuk távcső elé. Különösen a hajnali és alkonyati órákban merészkedik ki a tisztásokra, ahol hosszú ujjaival ügyesen lépked a vízen úszó növényeken. Tápláléka változatos, férgeket, csigákat, békalárvákat, de kifejlett békákat, apró emlősöket és madárfiókákat is zsákmányol. Áldozatának gyakran az agyvelejét vagy a belső részeit szedi ki. A párok évente kétszer 7-11 fiókát nevelnek. Ezek pihéi szurokfeketék, olyanok, mintha apró vízimanócskák bujkálnának a nádszálak között. A hazánkban fészkelő guvatok egy része a Földközi-tenger vidékére húzódik a tél elől, mások idehaza maradnak. Hangjukat néha télen is hallani, de tavasztól kezdve éjszaka is rendszeresen szólnak.
A haris (Crex crex) is olyan madár, amelyet csak nagy szerencsével, elvétve lehet megpillantani. Április végén, májusban érkezik vissza Afrikából, és ettől kezdve főként az alkonyati és éjszakai órákban hallani a hímek mással össze nem téveszthető, furcsa, köszörülő hangját. Az esetleg nappal felrepülő barnás madarat rozsdaszínű válltollai árulják el. A haris poligám természetű, egy hím több tojónak is teszi a szépet. Utóbbi a talajban kapart kis mélyedésben építi fészkét növényi részekből, és abba rakja le 7-10 tojását. Egyedül kotlik, a 15 nap múlva kikelő fiókákat is ő vezetgeti a zöld fűdzsungelben. Magyarországon talán a Bodrog völgyében lehet a leggyakrabban hariskiáltást hallani.
A guvatot ritkán lehet látni, annál gyakrabban hallhatjuk a disznó visítására emlékeztető hangját a nádasok környékén
