A kis vízicsibe, a vízityúk és a túzok
A kis vízicsibe, a vízityúk és a túzok
A három rejtett életmódú vízicsibe faj közül még leginkább a kis vízicsibét (Porzana parva) láthatjuk, annál gyakrabban találkozhatunk a szárcsával (Fulica atra) és a vízityúkkal (Gallinula chloropus). A szárcsa koromfekete madár, de a csőre felett hófehér, húsos pajzsot visel. Gyakori látvány a Balaton, a Velencei-tó vagy a halastavak szegélynádasai közelében, szeptember és november között különösen nagy csapatai gyülekeznek. Egyébként is szeretik a társaságot, és csak a szigorúan vett költési időben szakadoznak párokra. Ha valamitől megriadnak, először mindig futnak a vízen egy darabig, és csak utána kapnak nehézkesen szárnyra. Nádszálakból és nádlevelekből épített fészkébe a tojó 7-9 tojást rak, ezekből háromheti kotlás után kelnek ki a fiókák. A pihés apróságok feje, különösen a homloki rész és a csőrtő piros, szemeik felett kékes folt látható. Testük egyébként fekete. A szárcsa tápláléka növényi és állati eredetű, az eleség egy részét alábukva, a víz alól szerzi meg.
A vízityúk a távolból feketésnek tűnik, olajbarna színei csak közelebbről látszanak, de a felvillanó fehér alsó farkfedőket az úszó madáron mindig jól látni. Oldalai kékesszürkék, csőrtöve és homlokpajzsa piros. A már önálló fiatalok barnák, piros szín még nincs rajtuk. A pelyhesek a szárcsa fiókáira hasonlítanak.
A vízityúk minden mélyebb vizű tóban megtelepszik, ha ott búvóhelyül szolgáló nádast vagy gyékényest talál. A sűrűben bujkáló madarat jellegzetes "prütty" kiáltása árulja el. Ahol hozzászokott az emberekhez, a vízityúk is bizalmasabbá válik, és rendszeresen látni a nádason kívül, a vízben úszkálva is. Vízirovarokból, csigákból, férgekből és apró magvakból álló táplálékát a vízen úszó növényekről csipegeti, vagy az iszapos szegélyben keresgél utánuk. Ha megriasztják és felrepül, lábait lógatva puhán szárnyal tova, és csakhamar eltűnik.
A magyar puszták ősi madara a túzok (Otis tarda). Valaha a természetes sztyeppeken élt, de a földművelés előretörésével fokozatosan alkalmazkodott új élőhelyéhez, és ma már főként a mezőgazdasági jellegű területeken találjuk. A kifejlett kakas a legsúlyosabb európai madarak egyike, elérheti a 14-16 kilogrammot is. A tyúk sokkal kisebb, 4-6 kilogrammos. A túzok feje, nyaka és hasoldala hamuszürke, háta és a szárnyfedők egy része, valamint a faroktollak rozsdavörösek, feketés mintázattal. A szárny hegyi része barnásfekete, a nagy fedőtollak szürkésfehérek. A kifejlett kakas szájzugából 28-32 hosszú, fehéres színű bajuszszál nyúlik hátrafelé.
A túzok hazánkban elsősorban a keleti országrészen él, de állománya mindenütt nagyon megfogyott. A feltételezések szerint valaha párokban járt, de a rendszeres vadászat, mely mindig az ivarérett kakasokat követelte, oda vezetett, hogy a "magyar strucc" ma poligám életmódot folytat. A dürgés a mindenkori időjárástól függően március második felében vagy április elején kezdődik. A kakasok ragaszkodnak megszokott dürgőhelyeikhez, ahol a kora hajnali órákban tollaikat fellazítva, nyakukat felfújva, majd szárnyaikat kifordítva lépegetnek, forognak. A légcső mellett lévő légzacskóba a madár 5-6 liternyi levegőt képes fújni, a dürgő kakas nyaka ettől természetellenesen megvastagszik, fejét hátravetve peckesen jár föl és alá. A kifordított túzokszárny fehér tollai messzire látszanak a sík pusztán, az ide-oda mozgó fehér foltok látványa csábítja a dürgőhelyre a közelben várakozó tyúkokat.
A tojásrakás fő ideje májusra esik. A tyúk pillangós vagy gabonatáblában, kapásnövények között, esetleg a nyílt legelőn kis mélyedést kapar, és abba rakja le 1-2 olajzöld alapon foltozott tojását. A csibék 25-28 nap alatt kelnek ki, anyjuk két hétig eteti őket, utána már önállóan keresgélik az apró rovarokat. Később már növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak. Csak többéves korukban ivarérettek.
Télire a túzokok csapatokba verődnek, és főként a repcetáblákat látogatják. Ez a növény fontos takarmány számukra, ezért a túzoklakta területen a természetvédelmi szervek is szorgalmazzák a repce termesztését. Ha ember közeledik a csapathoz, először kinyújtott nyakkal figyelnek, néha gyalogolva próbálnak menekülni, majd a levegőbe emelkednek. A hatalmas madarak kitartóan és jól repülnek. Többnyire nem emelkednek 20-50 méternél magasabbra, de a repülő túzokcsapat látványa olyan élményt kínál, amiben még a természetet járó embernek is ritkán van része.
Egyike legféltettebb természeti értékeinknek a túzok. Elsősorban élőhelyeinek pusztulása veszélyezteti
A szárcsa gyakori fészkelő hazánkban, minden állóvízen megfigyelhetjük. Tavaszi és őszi vonulása idején nagy csapatai is láthatók
S. E.
