A feketerigó
A feketerigó
Budapestnek akár a címermadara is lehetne a feketerigó (Turdus merula), annyira gyakori, nemcsak a budai oldalon, de a Belvárosban is. Pedig ez a madár nem volt mindig városlakó. Valaha kizárólag az erdőben fészkelt, félénk volt és visszahúzódó, mint azok a feketerigók, amelyek ma is valamelyik nagyobb középhegységi erdőben élnek. Az emberi térfoglalás, a városok és falvak építése szükségszerűen az erdők és bokrosok eltűnésével járt, és velük együtt a feketerigó is kénytelen volt visszahúzódni a még megmaradó erdőkbe. Aztán az élelmes madár egyszerre csak "észrevette", hogy a házak között létesült parkok és kertek kitűnő fészkelőhelyeket kínálnak, táplálék is bőven akad, és ezzel kezdetét vette egy olyan folyamat, mely tulajdonképpen még napjainkban is tart. A feketerigó mind gyakoribbá vált az ember körül, és a korábbi vándormadár helyére fokozatosan a többé már nem vonuló, helyhez kötött, állandó madár lépett. Tehette ezt, hiszen a téli időszakban az emberek etetik a madarakat, de a szerte heverő különféle konyhai hulladék is bőséges választékot kínál számukra. A városi állomány, éppen a kedvező körülmények hatására, valamivel korábban, március második felében kezd költeni, és egy-egy szezonban akár háromszor is röpítenek fiókákat. Az erdei feketerigók áprilistól költenek, és többnyire csak két fészekaljat nevelnek.
A feketerigó rokona az erdőkben élő pettyes mellű énekes rigó. Tagolt strófákból álló hangos énekét márciustól hallhatjuk
