A gólyák
A gólyák
Elsősorban a táplálkozó- és fészkelőhelyek megfogyatkozása okozta, hogy a gólyák (Ciconia ciconia) állománya hazánkban napjainkra sajnos erősen megfogyatkozott. Míg például 1958-ban még kereken 8000 pár fészkelt az országban, 1979-ben nem egészen 5000 párt számláltak meg, és a legutóbbi felmérések szerint jelenleg is körülbelül ennyi lakott gólyafészek van Magyarországon.
A gólya kedveli az emberi közelséget, falvakban, tanyákon vagy azok közelében fészkel. Nem zavartatja magát akkor sem, amikor éppen fiókáit eteti a falu főutcája fölé tornyosuló fészekben, s alulról fényképezőgépek, filmfelvevők lencséi irányulnak feléje.
Tavasszal a gólyák az első érkezők között vannak, márciusban bukkannak fel a fészek környékén. Jó messziről, Afrikából jönnek, ahol egyes példányok egészen a fekete földrész déli csücskéig elrepülnek. Találtak már magyar gyűrűs gólyát Fokváros közelében, ami azt jelenti, hogy csupán légvonalban kereken tízezer kilométert kellett repülnie a telelőhelyig.
A gólyapárok valamikor főként a falusi házak széles, vendégváró kéményein, illetve a nádtetőkön, vagy a falu közelében, a legelőn álló öreg fán építették fészkeiket. Napjainkra az öreg házak jórészt eltűntek, s a gólyáknak "újítaniuk" kellett. A faluban álló villanyoszlopokat választották, és néha úgy beépítették a drótszálakat, hogy a szerelők nem tudtak hozzájuk férni. Nem is beszélve arról, hogy a fiókák, meglátva a feléjük mászó embert, ijedtükben ételmaradékot, félig emésztett békákat, pockokat és rovarokat öklendeztek a peremen túlra, egyenesen a felfelé igyekvő szerelő fejére. Ezért azután a természetvédelmi szervek és a Villamosművek Tröszt közös kezdeményezésére megszülettek a ma már mindenfelé látható fészektartó állványok. A nagyobb, több éves gólyaotthonokat daruval emelték át ősszel, amikor a madarak már elindultak dél felé. A tavasszal visszaérkező párok örömmel vették birtokukba új otthonaikat, ahonnét még távolabbra ellátnak a piros tetős házak felett.
A gólyafészek vaskos gallyakból épült nagy alkotmány, melyet a madarak évente bővítenek, tataroznak. Miután sok földet is beépítenek, meglehetősen súlyos lehet. Átmérője elérheti a másfél métert, magassága néha ugyanennyit, súlya pedig akár a több mázsát is. A nagy fészekben mindig laknak "albérlők", elsősorban házi és mezei verebek (Passer domesticus, P. montanus), melyek a gallyak sűrű szövevényében tökéletes biztonságot élveznek. Ritkábban seregélyek (Sturnus vulgaris) vagy barázdabillegetők (Motacilla alba) is költenek a gólyafészek oldalában.
A párok évente egyszer általában 3-5 fehér tojást raknak. Éjszaka a tojó kotlik, nappal a szülők váltják egymást. A fészekre érkező madár mindig hangosan kelepelve üdvözli párját. Az egy hónapi kotlás után kikelő kisgólyák eleinte a fészek mélyén kuporognak, és csak egy hónapos korukban állnak hosszú lábaikra. A már anyányi, a fészekben álló fiatalokat legkönnyebben csőrük színe alapján lehet szüleiktől megkülönböztetni. Csőrük ugyanis ilyenkor még nem piros, hanem feketés, végleges színét csak a téli szálláson kapja meg. Táplálékban szegény években egyébként előfordul, hogy a gólyák kevesebb fiókát nevelnek, sőt néha egy-egy évet egyszerűen kihagynak, nem költenek. Máskor a gyenge, életképtelen fiókákat maguk dobják ki a fészekből, hogy a megmaradókat baj nélkül felnevelhessék.
Általában elterjedt nézet, hogy a gólya kígyóval és békával él, holott zsákmánylistája ennél sokkal szélesebb. Természetesen megfogja a békát és a vízisiklót, sőt a viperát is, de emellett rengeteg rovart is fogyaszt. A nyár végén a nagy alföldi legelőkön gyülekező gólyák főként az ott ebben az időszakban tömegesen előforduló sáskákkal élnek. Ugyanezt teszik az afrikai szavannákon is, ezért a gólyát egyes bennszülött törzsek sáskamadárnak nevezik. A hosszú csőrű madár a nedves talajon sok gilisztát is felszed, de az eke után járva a varjakkal és sirályokkal együtt a kiforduló pajorokat és mezei pockokat is tizedeli.
Gólyáink augusztusban már gyülekeznek, és legkésőbb szeptemberben elvonulnak. A gyűrűzések eredményei alapján tudjuk, hogy az európai állomány vonulása kétirányú. A nyugati országokból a gólyák a Pireneusi-félszigeten át és Gibraltár felett repülve jutnak Afrika földjére, a közép-európai, így a hazai, valamint a kelet-európai állományok Kis-Ázsián keresztül és Szueznél érkeznek a fekete földrészre.
A jól ismert fehér gólyának él nálunk egy rokona is, a jóval ritkább és rejtettebb életű fekete gólya (Ciconia nigra). Lábai és hosszú csőre szintén pirosak, de csak az alsóteste fehér, egyébként barnásfekete, zöldes és lilás fémfénnyel. Hazánkban jóval ritkább, mint a fehér gólya, elsősorban a Dunántúl déli tájain, főként a Somogy megyében még meglévő nagyobb erdőkben fészkel. Ágakból épült nagy otthona a törzshöz simul, és ha nem zavarják, a pár éveken át használja. A fekete gólya kerüli a feltűnést, csendes holtágak közelében, erdei patakok mentén les zsákmányára. Főként vízirovarokat, apró halakat, békákat, gőtéket fog, ezekkel eteti 3-5 fiókáját is. Csak a nyár végi, vonulás előtti gyülekezéskor láthatjuk a nagy legelőkön, ahol fehér rokonához hasonlóan a sáskákat és az apró rágcsálókat tizedeli. A zavarásra érzékeny, a fészkelőhely közelében folyó erdészeti munkák örökre elriaszthatják a környékről. Hazánkban ma legfeljebb 150 párja él.
A fekete gólya a háborítatlan erdők mélyén fészkel
