A darazsak
A darazsak
A lódarázs (Vespa crabro) sárga alapon feketével csíkozott potrohával, rozsdabarna lábaival és 35 mm-es nagyságával jól ismert és gyakori darazsunk. Az egyetlen a hazánkban élő fajok közül, melynek szúrása az emberre halálos is lehet. A hímnek nincs fullánkja, nem tud szúrni, a nőstényénél jóval hosszabb csápjairól ismerhető fel.
A lódarázs fészke több lépsorból áll, nagyobb lehet, mint egy futball-labda, de a darazsak mindig az adott hely lehetőségeihez igazodnak építés közben. Megtelepszenek faodvakban, néha elfoglalják a cinegék számára kifüggesztett mesterséges odúkat, máskor padlásokon találjuk meg fészkeiket. A királynő áttelel, és tavasszal elkezdi a fészek építését, majd petézni kezd. A kikelő lárvákat eleinte maga gondozza, de amikor kifejlődnek az első dolgozók, felgyorsul a család szaporodása. Ez annak is köszönhető, hogy az idő előrehaladtával és azáltal, hogy mind többen vannak a fészekben, emelkedik annak belső hőmérséklete, és így a lárvák fejlődése is gyorsabbá válik.
A lódarazsak legyeket, méheket és más rovarokat fognak, ezekkel etetik ivadékaikat. Többnyire meghatározott vadászútjaik vannak, melyeket rendszeresen használnak. A gyümölcsérés időszakában az érett körtéből, ringlóból, szilvából torkoskodnak, mély lyukat rágnak a gyümölcs oldalában. Vigyázni kell a leszakított gyümölccsel, darázs lehet benne!
A német darázs (Paravespula germanica) hasonlít a lódarázsra, de jóval kisebb, legfeljebb 20 mm. Lábai citromsárgák. Fészkét árokpartokon, mezei dűlőutak mentén, a föld alatt, régi pocoklyukban építi. Ha nyugodtan állunk a bejárat közelében, a darazsak békésen járnak ki és be, de ha valaki ingerli őket, nekitámadnak. A német darázs gyakran repül be a nyitott ablakon, és a lekvárosüveg szélén vagy a nyers húson torkoskodik. Ha az ablaküvegen mászik, egy üres gyufásdobozzal veszély nélkül megfoghatjuk, és a szabadba juttathatjuk.
A padlásokon, a tetőcserepek alsó felén találjuk a francia darázs (Polistes gallicus) legfeljebb gyermektenyérnyi lépét. Kisszámú a rajta élő család is; ezek az állatok egyáltalán nem harciasak. Lassan mászkálnak a sejteken, néha rovarokat hoznak ivadékaik számára. Rendszerint a tető azonos pontján, például egy sérült cserép mentén járnak be a padlásra. Ha tőlük nem messze egy, a cserép alsó feléről lefelé csüngő szürke színű kis gömbre bukkanunk, a szász darázs (Dolichovespula saxonica) fészkét találtuk meg.
Meleg, napsütéses időben, akkor is főként a déli órákban figyelhetjük meg munka közben a homoki hernyóölőt (Ammophila sabulosa). Gyakori a Badacsony-hegy déli lejtőin vagy a tapolcai Szent György-hegyen, ugyancsak a dél felé néző oldalon. A 20-28 mm hosszú rovar hegyi részén fekete potroha a tor felé elkeskenyedik, olyan, mintha egy hosszú nyélen ülne. Lábai és csápjai is hosszúak. Nyugtalanul futkos a talajon, néha odébb röppen, majd újra leereszkedik, láthatóan keres valamit. Ha csupasz hernyóra bukkan, szúrással megbénítja, majd az előre elkészített kis földi üregek egyikéhez viszi. Vagy repül vele, ha a hernyó kicsi és elbírja, vagy a lábai közé kapva vonszolja a lyuk felé. A mélybe húzott hernyóra rakja a petéjét, majd az egészet ügyesen betemeti, és a felszínt eligazgatja. Mindegyik nőstény több ilyen fészket készít, a kikelő lárva a behelyezett hernyóval táplálkozik.
A gyakori lopódarázs (Sceliphron destillatorium) agyagból készült jellegzetes fészkét néha épületek belsejében, gerendára vagy akár egy rizseszacskóra építi. Napsütéses, meleg időben a darázs sűrűn érkezik a fészekhez, és mindig egy-egy megbénított pókot cipel magával. Beviszi a kis kamrába, majd kijön, körüljárja, s miután meggyőződött róla, hogy minden rendben van, új zsákmányért repül. Könnyű felismerni fekete potroháról, mely egy vékony, élénksárga nyélen ül, feje és tora is fekete, lábai sárgák, fekete mintázattal. Amikor repül, a hátulsó pár lábát maga alá lógatja. Ez a darázs is megbénított áldozataira rakja petéit, majd a kamrát befalazza, és az ivadékot sorsára bízza.
Érdekes módon gondoskodik ivadékairól az óriás fenyődarázs-fürkész (Rhyssa persuasoria). Fekete testű, hosszú lábú állat, a nősténynek saját testhosszát meghaladó vékony tojócsöve van. Óvatosan tapogatva sétál a fatörzsön, gyakran a fatelepek rönkjein, és tojócsövét a fán keresztül szúrja az ott lévő fadarázs lárvába, melyben azután saját lárvája fejlődik.
A lódarázs az egyetlen hazai rovarfaj, melynek szúrása adott esetben az emberre is komoly veszélyt jelenthet
