A lilealkatúak

Teljes szövegű keresés

A lilealkatúak
A lilealkatúak rendje, az úgynevezett partimadarak, fajokban olyan gazdag, hogy legfeljebb néhány jellegzetes kép viselőjüket tudjuk bemutatni. Ide tartoznak a lilék, cankók, partfutók, sárszalonkák stb., valamint a sirályok, szerkők és csérek is.
A tocsogókkal tarkított tavaszi legelőkön járva nyomban feltűnnek a távolról fekete-fehérnek tűnő, kerekded szárnyú, jajgatva csapongó bíbicek (Vanellus vanellus). Ezek az éber madarak a legelők első számú őrei, de különösen hevesen védelmezik költőhelyeiket márciustól, amikor a kis talajmélyedésben lévő kezdetleges fészkekben már ott lapulnak az első tojások is. Ha megpillantják a közeledő dolmányos varjút vagy barna rétihéját, nyomban nekitámadnak, és addig csapdosnak rá, addig szidják hangos, jajongó vészhangjaikkal, amíg el nem hagyják a környéket. A bíbic egyébként zöldesen csillogó szárnyaival, felfelé álló hegyes bóbitájával, fekete mellényével és fehér hasoldalával nagyon szép madár, nevét jellegzetes "bé-bic" hangjáról kapta.
A nagy pólingot (Numenius arquata) az Alföldön helyenként szélkiáltónak hívják. A hosszú, hajlott csőrével, barna tollruhájával és fehér hátával jellemezhető madár reptében messzire hangzó, flótázó hangot hallat. De még szebben, szinte bugyborékolva szólnak a költőhelyeken. Hazánkban a nagy póling csak néhány turjános helyen fészkel, annál gyakoribb márciusban, illetve a nyár végén és kora ősszel, a vonulás idején. Különösen az alföldi legelőkön és a sekély vizű tavakon lehet nagyobb csapatait megfigyelni.
A goda (Limosa limosa) a nedves legelők és kaszálók viszonylag gyakori fészkelője. Márciusban az alföldi vizeknél néha igen nagy csapatai gyülekeznek, később a költőhelyek felett nászrepülő madarak megfigyelése kínál számtalan élményt. A rozsdavörös tollazatú madarak csőre hosszú, kissé felfelé hajló, szárnyaikon széles fehér csík látszik. Fehér farkuk végén fekete szalag van. A pólingokhoz hasonlóan a fűben költenek, 4 tojást raknak, fiókáik fészekhagyók. A godák által lakott élőhelyeken majd mindig megtaláljuk a piroslábú cankót (Tringa totanus) is. Többnyire jellegzetes "tülülü" hangja hívja fel rá a figyelmet, de reptében jól látszik a szárnyak hófehér szegése is.
A nyár második felében és kora ősszel a leeresztett halastavakon vagy az alföldi szikes tavak környékén tömegesen láthatók a legkülönbözőbb partimadarak. A pajzsos cankó (Philomachus pugnax) csak néhány párban költ hazánkban, de nagy tömegben megy át tavasszal és a nyár végi, kora őszi vonulási időszakban. Májusban a még vonuló, tarkán színezett hímek látványos küzdelmeket vívnak a tocsogós legelőkön anélkül, hogy kárt tennének egymásban; ősszel az egyöntetűen barnás madarak egyik jellemző tulajdonsága a némaság. A hímek jóval nagyobbak, mint a tojók. Szorosan zárt csapatban repülnek fel, kanyarodnak egyet, majd újra leereszkednek, de mindezt egyetlen hang nélkül. Annál lármásabbak a csak átvonulás idején jelentkező réti cankók (Tringa glareola), és füstös cankók (Tringa erythropus). Előbbiek hangos "ti-ti-ti" kiáltásokkal kelnek fel a tocsogók közül, a füstös cankó hangja egytagú "csuit". A cankók felismerésénél nagyon fontos a hangok ismerete, külsejüket illetően a magyar nyelven is megjelent "Európa madarai" című határozókönyv színes ábrái tájékoztatnak.
A partfutók apró termetű madarak, hazánkban csak átvonulóként jelentkeznek. Leggyakoribb a csapatokban látható havasi partfutó (Calidris alpina), mely főleg március végén és áprilisban, illetve augusztus-szeptemberben látható a sekély parti vizekben. Tavasszal, nászruhában, vörhenyesebb színűek, hasukon nagy fekete foltot viselnek. Csőrük gyengén lefelé hajló, felrepülve halk, finom "tirrir" hangokat adnak.
A halfarkasok tengeri madarak, a szárazföld belsejébe csak ritkán vetődnek. Hazánkban viszonylag leggyakrabban az ékfarkú halfarkas (Stercorarius parasiticus) jelentkezik, főleg az őszi időszakban. A halfarkasok nevüket onnét kapták, hogy zsákmányukat, többnyire halakat, a sirályoktól és csérektől szedik el. Addig üldözik, zaklatják őket, míg azok elejtik a fogott halat, amelyet a halfarkas egy pillanat alatt elkap. A nagy halfarkas (Stercorarius scua) ritka vendég Európa középső tájain, a tengerpartokon mint az ott fészkelő egyéb madarak fiókáinak elrablóját tartják számon.
Magyarország leggyakoribb sirályfaja, a dankasirály (Larus ridibundus) az ország több pontján, nagy telepeken fészkel. Költési időben a hím és a tojó feje csokoládébarna, ősszel és télen fehér, csak a fültájékon látható egy kis fekete folt. A nálunk fészkelők télire Dél-Európába, főként az olasz tengerpartokhoz vonulnak, a Duna-hidaknál kenyérdarabkákat kolduló dankák a gyűrűzések adatai szerint északi, északkeleti irányból érkeznek hozzánk. Egyebek mellett Riga és Tallinn környékén, valamint Finnországban jelölt példányok kerültek kézre Magyarországon.
A dankasirálytelep környékén mindig nagy a lárma, de a hangzavar különösen akkor erősödik fel, ha ember vagy rétihéja közeledik a fészkek felé. A párok április végén, májusban költenek, fiókáikat rovarokkal táplálják, melyeket főként a környező szántóföldeken szednek össze. A traktort fehér felhőként követő dankasirályok az eke nyomán kiforduló valamennyi pajort és más lárvát összeszednek. Cserebogár és szipolyrajzás idején a bogarakat röptükben kapják el.
A dankáknál jóval termetesebb ezüstsirály (Larus argentatus) a tengerpartok felől lassan terjeszkedik a szárazföld belseje felé, költött már hazánkban is. Ősszel és télen nagy számban látható a Dunán és a Balatonon, valamint a halastavakon, de nyáron is találkozhatunk barnás tollazatú fiatalabb példányaival.
A küszvágó csér (Sterna hirundo) farka villás, fekete sapkája van, csőre a tövi részén piros, a hegye fekete. Sirályok módjára repül a Balaton felett, fejét lefelé fordítva kémleli a felszínt, s ha apró halat vesz észre, merőlegesen zuhan utána. Zsákmánya többnyire a Balatonban nagyon gyakori, ezüstösen csillogó szélhajtó küsz, a madár innét kapta magyar nevét is. Telepesen fészkel, gyakran dankasirályokkal együtt.
A szerkők három faja költ Magyarországon, közülük a keleti elterjedésű fehérszárnyú szerkő (Chlidonias leucopterus) csak a Dunától keletre, elsősorban a Hortobágy környéki 20-40 centiméteres vízborítású mocsárréteken. Ez is egy olyan faj, amelyért madarak iránt érdeklődő nyugati turisták szívesen jönnek Magyarországra. Nászruhában a teste fekete, ilyen színű a szárnybélése is, farka, evezői és vállai fehérek. Április végi tavaszi vonulása idején a kormos szerkők (Chlidonias niger) csapataiba vegyülve bárhol, a Dunántúl vizeinél is előfordulhat.

A tavaszi legelők egyik legjellegzetesebb madara, a környék első számú őre a bíbic

Nedves réteken, turjános legelőkön fészkel a goda. Márciusban az alföldi tavaknál óriási vonuló csapatai láthatók

A dankasirály nagy telepeken fészkel. Télen a Duna-hidaknál kolduló példányok észak és északkelet felől érkeznek hozzánk
S. E.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem