A közelmúlt és a jelen
A közelmúlt és a jelen
Ami a jelent illeti, a helyzet sajnos gyökeresen és negatív irányban változott. Míg ugyanis a pleisztocénben és azt megelőzőleg a különböző, akár gyökeres változások viszonylag lassan, fokozatosan mentek végbe, és százezer években voltak mérhetők, ma, a legkülönbözőbb emberi tevékenységek következtében, számos állatfaj hihetetlenül gyorsan, gyakran tragikus módon tűnt el, vagy tűnik el éppen most, szinte a szemünk láttára a Föld felszínéről. A Mauritius szigetén élt nagytestű, röpképtelen galambfélét, a dodót (Raphus cucullatus) például a szigeten kikötő hajósok, az általuk behurcolt disznók és patkányok, valamint a hollandok által odatelepített fegyencek rövid idő alatt teljesen kiirtották.
A vándorgalamb (Ectopistes migratoria) hihetetlenül gyakori madár volt Észak-Amerika keleti felén, állománya becslések szerint milliárdokra rúgott. Az ember azonban, hasonlóan az amerikai bölényhez, irtóhadjáratot vezetett ellene, és 1907-ben már az utolsó, szabadon repülő példányát figyelték meg. Az amerikai bölényt a huszonnegyedik órában még sikerült megmenteni, a vándorgalamb emlékét azonban csupán néhány múzeumi preparátum őrzi. Napjainkban hasonló veszély fenyegeti a kipusztulás küszöbére jutott jávai orrszarvút (Rhinoceros sondaicus), a szumátrai orrszarvút (Dicerorhinus sumatrensis), a Borneó és Szumátra szigetein élő orangutánt (Pongo pygmaeus), mely alól az élőhelyéül szolgáló őserdőket vágják ki, de ha az esztelen erdőirtásnak az utolsó pillanatban nem sikerül gátat vetni, hasonló sors fenyegeti Madagaszkár sajátos állatvilágát is.
A szomorú példákat oldalakon át sorolhatnánk, nemcsak távoli földrészekről, hanem hazánkból is. Szinte teljesen eltűnt az Alföldről a földikutya, élőhelyeinek megszüntetése és a közvetlen pusztítás (pl. az emlékezetes hansági építőtáborok szervezett viperairtó akciói) miatt hasonló sors fenyegeti a parlagi viperát, de ha nem javulnak a védelem lehetőségei, el fog tűnni Közép-Európa legnagyobb kígyója, a Budai-hegység egyes pontjain és a Villányi-hegység déli lejtőin élő haragos sikló is. Megmentésük de általában a vadon élő állatok védelme, az állományoknak legalább a jelenlegi szinten tartása csak úgy lehetséges, ha a természetvédelem ügyét egy kicsit mindenki magáénak érzi. A jogszabály ugyanis önmagában, bármilyen jó is, csupán írott malaszt marad.
Őstulok-maradványokat főként a Tisza alacsony vízállásakor találnak
Barlangi medve koponya. Hasonló leletek nagy számban kerültek elő a Bükkben végzett ásatások során
S. E.
