Az éghajlat változásai

Teljes szövegű keresés

Az éghajlat változásai
A változó idővel természetesen változott a klíma is. A harmadkor elején például a mainál jóval melegebb volt az éghajlat, Európa jelenlegi területén kifejezetten trópusi klíma uralkodott. A harmadkor előrehaladtával azonban a hőmérséklet fokozatosan csökkent, a kor vége felé már a maihoz állhatott közel. Hazánk területén ekkor nagyon változatos volt az állatvilág, a mai afrikai szavannák állatvilágára hasonlíthatott. Hatalmas csordákban legeltek a különböző antilopok, zebrák és zsiráfok, gumósfogú őselefántok, a mocsarakban tapírok és orrszarvúak tanyáztak. Ennek a mai szemmel nézve igazán paradicsomi állapotnak egy gyökeres földtörténeti változás vetett véget, a Föld északi sarka ugyanis az évezredek során lassanként a mai Európa és Amerika északi tájai felé tolódott, és mintegy 600 000-1 millió évvel ezelőtt beköszöntött a jégkorszak. Az ezer méternél is vastagabb jégtakaró több mint 50 millió km2-es, hatalmas területet borított be a mai Európa, Ázsia és Észak-Amerika területén. Maga az eljegesedés több hullámban érkezett, közöttük jelentős felmelegedések voltak. Az utolsó előtti volt a legerősebb, ekkor a trópusi és szubtrópusi elemek végleg eltűntek, és csak a hideget jól tűrő vagy legalábbis elviselő fajok maradhattak meg. A legtöbb hazai fosszilis lelet is ebből az időszakból származik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages