A gímszarvas, a dámvad és az őz
A gímszarvas, a dámvad és az őz
A Dunántúl déli felén, valamint Bács-Kiskun megye hozzá csatlakozó nyugati részén él az ország gímszarvasállományának (Cervus elaphus) fele, mintegy 30 000 állat. Itt tanyáznak a legerősebb agancsú bikák, ezt egyebek mellett a területen évente zsákmányolt 150-180 aranyérmes trófea is bizonyítja. Különösen szépek és a külföldi vadászok által igen nagyra becsültek a közepesen hosszú szárú, vastag, szépen ívelt és gyöngyözött zalai agancsok.
Ha a fák között futó szarvasbikát nézzük, talán nem is gondolunk arra, hogy milyen nagy állat, súlya a három, sőt a négy mázsát is elérheti. Agancsát évente váltja, koronája még tízéves kora után is évről évre erősebb, szebb és mutatósabb. Az erős bikák általában februárban vetik le agancsukat, a fiatalabbak később, a tavasz folyamán hullatják el fejdíszüket. Mire azonban a nász ideje, az őszi szarvasbőgés elérkezik, a szarvasbikák fejét már újra pompás korona díszíti. Maga a bőgés általában augusztus utolsó napjaiban kezdődik, csúcspontját szeptemberben éri el, és októbertől fokozatosan megszűnik. A fiatal bikák 2-3 éves korukban kezdenek bőgni, de a szeptemberi erdő igazi nagy koncertjét az erejük teljében lévő, 7-8 éves állatok rendezik. A bőgés idején az erős bikák a tehenek közelében tartózkodnak, őrzik őket, és kemény harcokat vívnak az esetleges trónkövetelőkkel. A tehenek hét és fél hónapi vemhesség után májusban vagy júniusban hozzák világra egy, néha két, fehér pettyekkel mintázott borjukat.
A dámvad (Cervus dama) a gímszarvasnál jóval kisebb, bundája vörhenyesbarna, jellegzetes fehér pettyezéssel. A kifejlett bikának úgynevezett lapátagancsa van, testtömege 80-100 kg lehet.
Hazánkban a dám elsősorban a Dunántúl ligetes jellegű lomberdeiben él. Párzási idejük októberben és novemberben van, ezt a vadásznyelv barcogásnak nevezi. Míg a gímszarvasnál a bikák keresik fel a teheneket, a dámbika éppen megfordítva, a nőstényeket csalogatja a barcogóhelyre. Sekély, egy-két méter átmérőjű teknőt kapar, ebben álldogál vagy fekszik, de belebocsátja vizeletét és ondóját is. Közben gyakran hallatja sajátos barcogó hangját. A párzási időszak végére a bika testsúlyának akár 35%-át is elveszítheti a nem kielégítő táplálkozás és pihenés, valamint az állandó és fokozott idegfeszültség miatt. Az öregebb bikák április-májusban, a fiatalabbak május-júniusban vetik le fejdíszüket. Az új agancs augusztusra fejlődik ki, és szeptemberre már le is tisztogatják. A dámtehén júniusban egy vagy két borjút ellik. Ezek fejlődése lassúbb, mint az őzé vagy a gímszarvasé, három vagy négy hétig a sűrűben rejtőznek, és csak azután követik anyjukat.
Az őz (Capreolus capreolus) tulajdonképpen erdei állat, napjainkra azonban az állomány jelentős része a nyílt területeken, mezőgazdasági földeken él. Elsősorban hajnalban és alkonyatkor mozognak, de napközben is találkozhatunk legelésző csoportokkal. Az őz nem fél a víztől, nagyobb folyókon, például a Tiszán is átúszik. Az üzekedés ideje a nyár második felére esik, ilyenkor a suták az addig velük járó gidákat elrúgják, ezek panaszos hangjait ebben az időszakban gyakran lehet hallani. A kergetőző bak és suta harmatos fűben hátrahagyott nyomait a vadászok "ördöggyűrűnek" vagy "boszorkánygyűrűnek" nevezik. A suta május végén vagy június elején 1-3 gidát ellik, melyek már kéthetesen anyjukkal járnak. Az erősebb bakok október végén vagy novemberben, a fiatalabbak később vetik le agancsukat.
A dámvad jellegzetesen pettyes, a bikáknak lapátagancsa van
A magyar gímszarvas Európa-hírű, a legszebb bikák a Dunántúl déli felén élnek. Szeptember a bőgés ideje
