A muflon, a vaddisznó és a róka

Teljes szövegű keresés

A muflon, a vaddisznó és a róka
A muflon (Ovis ammon) csavart fejdíszét csigának hívjuk, ezt a kosok nem vetik le, egész életükön át növekszik. A gesztenyebarna állatok oldalait jellegzetes nagy fehér folt díszíti. A muflon betelepítés útján került Magyarországra, Szardínia és Korzika sziklás hegyein tekinthető őshonosnak. Ma csaknem valamennyi középhegységben, elsősorban a déli kiterjedésű ritkás erdőkben előfordul, helyenként gyakori. A legerősebb kosok a Budai-hegységben, a Cserháton és a Mátrában élnek. A muflonok nyáron legelésznek, de télen az etetőkön is megjelennek. A párzási idő október közepétől november végéig tart, ekkor az erős kosok gyakran vívnak látványos párharcokat. Fejüket leszegve félelmetes sebességgel rohannak egymás felé, szarvaikat messzire hangzó csattanással ütik össze, miközben próbálják meghátrálásra bírni ellenfelüket.
A muflon érzékszervei közül a látás áll az első helyen, a legkisebb mozgást is nyomban észreveszi. A közeledő ember elől viszont néha alig menekülnek, meg-megállnak, visszanéznek, néha a báránybégetésre emlékeztető hangot adnak. Tartózkodási helyükhöz ragaszkodnak, a csapatot többnyire mindig ugyanazon a környéken találjuk. Az őrszem kinyúló sziklán vagy más kiemelkedő ponton áll, és ha közeledő embert vesz észre, pisszentő vészhanggal figyelmezteti a veszélyre a többieket. A jerkék (nőstények) öt hónapi vemhesség után, áprilisban egy, néha két bárányt ellenek. A kis muflonok nagyon hamar összeszedik magukat, és egy órával később már anyjuk után tudnak menni. Rövid ideig, legfeljebb egy hónapig szopnak, ezután már nem is anyjukat, inkább a csapatot követik.
A vaddisznó (Sus scrofa) nagyon elszaporodott az utóbbi évtizedekben. Megjelent és megtelepedett ott is, ahol korábban még kóbor példányait sem igen lehetett látni, és nemcsak az erdőkben, sűrű bozótosokban él, hanem a nagyobb nádasokba is bevette magát. A fekete sertés állatok többnyire kisebb-nagyobb kondákban mozognak, csak az öreg kanok (remetekanok) járnak magányosan. Ők csak a párosodási, búgási időszakban, a tél elején keresik fel a kondát, és ott természetesen a kocákat.
A vaddisznó mindenevő, zöld növényi részeket, makkot, gyökeret, de csigákat, gilisztákat, madártojásokat és fiókákat is fogyaszt. Szereti a gombát, és nem veti meg a dögöt sem. Ahol csak teheti, rendszeresen látogatja az érő kukoricatáblákat, a zabföldeket, erős orrával kitúrja a földből a burgonyát és a répát is. Rendkívül óvatos, különösen ott, ahol rendszeresen vadásznak rá. Szaglása kitűnő, az embert kedvező légáramlás mellett akár 500 méterről is megérzi, rövid lábai ellenére rendkívül gyors, nem fél a víztől, ha kell széles folyókon is bátran átúszik. Erdei mélyutak pocsolyáiban vagy más alkalmas vízállásokban éjszakánként rendszeresen dagonyázik, ilyen helyeken a környező fák vastagon sárosak a dörgölődző állatoktól.
A vadkan agyara, az erősen fejlett szemfog, félelmetes fegyver, enne ellenére a disznó csak akkor támad az emberre, ha megsebzik vagy malacait érzi veszélyben. Akkor viszont rendkívül gyors és félelmetes ellenfél. A tisztáson nyugodtan turkáló disznó farka mindig békésen lefelé csüng, ha viszont figyel, izgatja valami vagy támadni készül, felfelé mutat. A csíkos kismalacok márciusban vagy áprilisban látnak napvilágot, ebben az időszakban a koca különösen ingerlékeny. Egyébként is tilos, de ilyenkor különösen nem tanácsos kutyát vinni az erdőbe, mert a disznó által kergetett állat gazdájához menekül, és egyenesen hozzá vezeti a feldühödött, malacait féltő disznót. A vaddisznó egyébként éjszakai állat, csak szürkület után mozdul ki vackából, és indul a táplálkozóhelyek felé.
A róka (Vulpes vulpes) közismert ragadozó, egész Európában előfordul, és hazánkban is nagyon gyakori. Egyáltalán nem olyan ravasz, mint sokan gondolják, de ügyesen használja fel tapasztalatait. Magányosan járó állat, kan és szuka többnyire csak a január-februári párosodási, koslatási időszakban keresi egymást. A szuka nem egészen két hónapi vemhesség után többnyire 4-6 kölyöknek ad életet. A föld alatti rókavárnak rendszerint több kijárata is van, és ha a nőstény kölykeit veszélyben érzi, egyenként a szájába kapja és biztonságosabb helyre viszi őket.
Amilyen kopottan néz ki a róka nyáron, olyan pompás a tömött téli bundájában a havas mezőn ügető ragadozó. Általában a közismert rókavörös példányokkal találkozunk, de akadnak különösen a hátukon sötétebb rókák is. A téli hónapokban szívesen rejtőznek a nagyobb nádasokban, nyáron ugyanígy a gabonatáblákat keresik fel. A róka tápláléka az év minden szakában elsősorban rágcsálókból, pockokból és egerekből áll, de felszedi a békát, a csigát, kifosztja a földön talált madárfészkeket, megeszi a cserebogarat, a nyár végén a gyümölcsöt is. Persze, ha erre módja nyílik, nem veti meg a baromfihúst sem. Sajnos sok a veszettséggel fertőzött példány, ezért soha ne nyúljunk a mezőn talált elhullott rókához! A feltűnően szelíd, az ember felé közeledő róka mindig gyanús és veszélyes!

A róka közismert és gyakori ragadozónk, de távolról sem olyan ravasz, mint azt a róla szóló mesék állítják. Érzékszervei viszont kitűnőek és rendkívül óvatos állat

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages