Az egykori, valódi löszpuszta legritkább maradványnövényei

Teljes szövegű keresés

Az egykori, valódi löszpuszta legritkább maradványnövényei

Hazánkban minden kökörcsinfaj védett!
Ebből a flórakincsből már csak alig néhány faj él, s azok is igen veszélyeztetettek.
Az erdélyi hérics a kipusztulás közvetlen határán él. Bennszülött faj, amely valószínűleg a több ezer évvel ezelőtti utolsó pusztai klímában keletkezett, s az eredeti löszpuszták lakója volt. Csak Erdélyben (egyetlen helyen) és Magyarországon (két lelőhelyen) él, sehol máshol a világon. Habár fokozottan védett faj és termőhelyei is védettek, hazánkban aligha reményteljes a jövője. Az eredetileg löszpusztaréti növény ma hazánkban a kiterjedt szántóterületen belül, vasúti sínek és dűlőutak közé szorított néhány méteres mezsgyékben tengeti életét. Aki egyet is kihúz belőle, egyévi börtönnel büntetik, s az sem mentség, ha a növényt nem ismeri.
A tátorján a múlt század végén még az Alföldön is díszlett. Ma már csak három helyen él az országban, ott is igen veszélyeztetett, az Alföldről pedig már kipusztult. A dúsan elágazó, igen erőteljes növény tavasszal olyan, mint egy virágba borult bokor. Ősszel, elszáradva, tövénél eltörik, s a hatalmas ágas-bogas növényt ide-oda görgetik az őszi-téli viharok. Ezért a nép más, hasonlóan viselkedő növényekkel együtt, amilyen például az iringó, ezt is ördögszekérnek nevezi. Fokozottan védett növény. A székelyek jól ismerik és tisztelik, mert úgynevezett "ínség"-növényük. Orbán Balázs írta a "Székelyföld leírása" c. könyvében, hogy a tátorján gyökere éhínség idején sokakat megmentett az éhhaláltól.
A tarka sáfrányt is az egykori valódi puszta maradványnövényének tartják, amelynek őshazája valahol a keletmediterrán pusztafüves sziklagyepjeiben lehetett. Déli növény, a Kárpát-medencétől északra nem is terjedt el. Védett növény, alig néhány helyen él az alföldi tölgyesekben, homoki réteken.
A bókoló zsálya valaha az alföldi árvalányhajas löszpuszták elterjedt növénye volt. Ma már csak két helyen (Kondoros, Pusztaföldvár) él néhány száz példánya, s napjai meg vannak számlálva, mert szobányi termőhelye körül igen nagymértékű a mezőgazdasági eredetű környezetszennyeződés. Ezért akkor is nagy veszélyben van, ha a természetvédelmi törvényt betartják és ibolyás-rózsás bókoló virágfürtjeit nem szedik csokorba, s a növényt nem ássák ki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem