A denevérek
A denevérek
A denevérek bőrszárnyú emlősállatok. Szárnyaik segítségével meghódíthattak olyan élőhelyeket is, amelyeket főként a madarak birtokolnak. Az éjszaka vadászgató denevérek a nappal repülő fecskéket, sarlósfecskéket és gyurgyalogokat helyettesítik, tehát azokat a madarakat, melyek zsákmányukat szintén a levegőben repülve szerzik meg. Csakhogy amíg a fecskék szemeiket használják vadászat közben, a denevérek az orrukon, illetve a szájukon át 30-60 ezer rezgésszámú ultrahangot bocsátanak ki, melyek az útba eső felületekről visszaverődve pontosan tájékoztatják a denevért, merre menekül a kövér éjjeli lepke vagy a zümmögő cserebogár. Jelzik az útjukba kerülő akadályokat is. Ha denevéreket engednénk szabadon egy olyan ablak nélküli helyiségben, ahol abszolút sötétség uralkodik, és a mennyezet alatt kis csengőkkel felszerelt drótszálak húzódnak, a csengők némák maradnának, mert az állatok még időben kikerülnék az akadályokat.
A hazai denevérfajok kizárólag rovarokkal táplálkoznak, ezeket elsősorban repülés közben zsákmányolják. Megfigyelések szerint egyes fajok, például a horgasszőrű denevér (Myotis Nattereri) képesek arra is, hogy a rovarokat a falevelekről leemeljék. Egyébként a kisebb fajok főként szúnyogokat és apró éjjeli lepkéket zsákmányolnak, a nagyobbak inkább testesebb lepkékre, bogarakra vadásznak. Zsákmányukat tűhegyes fogaikkal ragadják meg, a csendes nyáreleji éjszakákon jól hallani, mint ropog az elfogott cserebogár kitinpáncélja. Előfordul, hogy a megfogott bogár úgy kerül az állat szájába, hogy megrágása nehézségbe ütközik. A denevér ilyenkor sem jön zavarba, farokvitorláját repülés közben előrenyújtja, belepottyantja a zsákmányt, majd ezután, már a kívánt módon, újra bekapja.
A denevérek, hasonlóan a cinegékhez és más apró énekesmadarakhoz, nagyon sok táplálékot képesek elfogyasztani. Vizsgálatok szerint a közönséges denevér (Myotis myotis) mintegy 800 példányos kolóniája egy rovarkártevő fellépése idején naponta legalább 55 000 példányt pusztított el.
A denevérek párzási ideje az őszi hónapokra esik, de a nőstény petéje csak a téli álom befejeztével, tavasszal érik meg, és az ősszel bekerült hím ivarsejtek csak ekkor tudják megtermékenyíteni. Fajoktól függően a nőstények másfél vagy két hónapi terhesség után többnyire egy, legfeljebb két kölyköt ellenek. A kis denevér csupaszon és vakon jön a világra, de hátulsó, kapaszkodó lábai és azokon a karmok már ekkor erősen fejlettek. A kölykök születésük után a farokvitorla felhajtott részéből képzett zacskóba kerülnek, de onnét már maguknak kell anyjuk bundájába kapaszkodva a mellbimbókig mászniuk. A nőstény eleinte mindig magával cipeli a kölyköt, ami nem kis terhet jelent, hiszen kicsinyével saját súlyának egyharmadát kell rovarok után csapongva szállítania. Később a fiatal denevérek már a gerendákon csüngenek, azokban az úgynevezett "szülőszobákban" vagy "gyerekszobákban", ahol alkalmanként több száz vagy ezer kölykező közönséges denevér is összegyűlhet. A fiatal denevérek gyorsan fejlődnek, és 5-6 hetes korukban már első röpgyakorlataikat végzik. Eleinte szorosan anyjuk nyomában maradnak, és jelzőhangok segítségével tartják a kapcsolatot egymással.
A repülő denevért az esti szürkületben nehéz felismerni, fajára legfeljebb csak következtethetünk. Kivételt talán csak a hosszúfülű denevérek jelentenek, melyek jellegzetes sziluettje a még kissé világos nyugati égbolt előtt jól felismerhető. A két faj közül a szürke hosszúfülű denevér (Plecotus austriacus) a gyakoribb, városokban, falvak környékén is megfigyelhető. Csak a sötétség beállta után kezd repülni. Ezzel szemben a nála jóval nagyobb korai denevér (Nyctalus noctula) a meleg kora őszi napokon gyakran akár délben is csapong a magasban, fecskék társaságában. A kései denevér (Eptesicus serotinus) a Dunántúlon és az Alföldön egyaránt előfordul, helyenként viszonylag gyakori. Esténként a városi utcák felett látni, néha a nyitott ablakon át a szobába is betéved. Télire pincébe, alagutakba, fali repedésekbe húzódik. A közönséges denevér és a rokon hegyesorrú denevér (Myotis Blythi) a mészkőbarlangokban telel, ahol gyakran több száz állat lóg egymás mellett fejjel lefelé a mennyezeten. Sajnos a denevérek száma egész Európában nagyon megfogyott, ezért különösen a már említett "szülőszobák" és a telelőhelyek védelme hangsúlyozottan fontos.
A hosszúszárnyú denevérek barlangokban, bányákban telelnek, a pihenő állatok szorosan egymás mellé húzódnak
Szürke hosszúfülű denevér. Az esti szürkületben nagy füleiről lehet felismerni
Csonkafülű denevér. Hazánkban a Bükkben, a Gerecsében, valamint a főváros környékén fordul elő
A közönséges denevér mészkőbarlangokban telel, nemegyszer nagyobb csoportokban
S. E.
