Sziklagyepek
Sziklagyepek
A Magyar-középhegységben, a sekély talajú kőzeteken sziklagyepek alakultak ki. Növényzetük nem összefüggő, maga a csupasz anyakőzet is nagy foltokban a felszínen van, s legfeljebb zuzmótelepek tarkítják. A növényzet változatos, eltérő fajok alkotják aszerint, hogy az alapkőzet vulkáni eredetű szilikát (pl. bazalt vagy andezit) vagy kopásra hajlamos mészkő, vagy könnyen aprózódó törmelékes dolomit. Ezen felül más fajok virítanak a déli, mint az északi lejtőkön, s mások a meredek sziklafalakon, mint a szelíd lankákon.
Szép szilikátsziklagyepeket láthatunk, ha a Mátrába vagy a Tapolcai-medencébe a Szentgyörgy-hegyre kirándulunk. Sokféle zuzmó, moha, páfrány, főként fodorkák és megannyi apró pozsgás varjúháj, kövirózsa, kőhúr tarkállik a kibukkanó szilikátsziklák között. Ezek a sziklagyepek olyan védett növényritkaságokat rejtenek, mint pl. a szirtipáfrány a Mátrában, vagy a cselling, ami már kizárólag csak a Szentgyörgy-hegyen élő, erősen veszélyeztetett apró páfrány. A Mátrában egy igazi ritka kincsre, a magyar kőhúrra bukkanhatunk a vulkáni eredetű sziklagyepekben. Ha késő tavasszal járunk arra, igen feltűnő, mert apró csillagformájú virágával szinte beborítja a sziklákat. A szegfűfélékhez tartozik, védett kárpáti bennszülött faj, alig 4-5 helyen él Magyarországon.
Ha eredeti mészkősziklagyepeket szeretnénk látni, a Bükk-hegységbe kiránduljunk. Egy igen szép pázsitfű, a nyúlfarkfű alkot itt növénytársulásokat. Nyúlfarknyi tömött kalászáról kapta a nevét. Az egyik legszebb fűfélénk, sötét, acélkék fénylő virágzatával. Hazánkban öt faj él. Egy láplakó, a többi mészkő- és dolomitsziklákon nő. Mindegyik ritka, védett növény. A mészkőgyepekben a budai és a magyar nyúlfarkfű a jellegzetes. Utóbbi a legritkább faj. Eddig csak a Bükkben egy-két helyen találták. Bennszülött alfaj. Még nagyobb ritkaság a szirti pereszlény, amely már csak egyetlen helyen, a bükki Bélkőn él hazánkban. Több ezer évvel ezelőtti, melegkori maradványnövénynek tartják. S habár fokozottan védett növény, mégis a kipusztulás veszélye fenyegeti, mivel egyetlen termőhelyén mészkőbányászat folyik, s megmaradt állományát hiába védik, a közeli bányából szálló jelentős mennyiségű mészkőpor erősen veszélyezteti. Ugyanez a gond a korai szegfűvel. Ez az észak-kárpáti bennszülött növény a Bélkőn kívül csupán egy helyen él még hazánkban, ott is súlyosan veszélyeztetve, s Magyarországon kívül csupán Szlovákiában fordul elő, sehol máshol a világon. Sajnos egy másik, fokozottan védett szép virág, a déli sárkányfű már áldozatul esett a Bélkőn folyó mészkőbányászatnak. Pedig ez is egy ritka maradványnövény, amit a Nemzetközi Természetvédelmi Unió az egész világon veszélyeztetettnek nyilvánított. Nálunk tíz helyen élt. Kilenc állománya már elpusztult, egyedül csak Aggteleken található a szigorúan védett bioszféra-rezervátumban.
A mészkőbányászatnak esett áldozatul a magyarföldi husáng is. A dolomitlakó lenhez hasonlóan a magyar flóra egyik legnagyobb értéke, százezer évnyi múltra tekint vissza. A jégkorszak valamelyik felmelegedő intervallumában alakulhatott ki. Ma már csak négy helyről ismerik az egész világon: két erdélyi, egy szlovákiai és egy magyar lelőhelyen él. Három másik hazai lelőhelyéről, köztük a Bélkőről alig egy évtizede pusztult ki. Jelenlegi egyetlen helyén, a Pilisi Tájvédelmi Körzetben is veszélyeztetett a muflonok miatt. Másik két korábbi termőhelyéről (Pisznice, Nagymaros-Ördöghegy) is a muflonok pusztították ki, akik szívesen eszik 1-2 m magas, nedvdús "husáng"-ját, azaz szárát. Fokozottan védett, bennszülött növény, a világflórának is a ritkasága.
A dolomitsziklagyepeket méltán nevezik élő múzeumnak, amiben hazánk növényzetének jégkori és jégkor utáni tanúi élnek. Igen sok bennszülött és maradványfajt és maradvány-növénytársulást őriznek ezek a gyepek. Legnagyobb kiterjedésben a Dunántúli-középhegységhez tartozó dolomithegyeken (Budai-hegység, Vértes, Déli-Bakony) vannak. A legszárazabb, meleg déli, délnyugati, guruló-törmelékes meredek lejtőkön és szélnek kitett gerincéleken nyílt dolomitsziklagyepek alakultak ki, amelyekben melegkedvelő, talán a jégkor jeges szakaszai közötti meleg időkből (interglaciális) származó növényritkaságok vannak.
Ilyen hazánk legféltettebb, s talán leghíresebb növénye, a dolomitlakó len. Fokozottan védett, bennszülött növény. Az egész világon egyetlen termőhelye van, a Budai-hegységben, alig 100 hektárnyi területen. Legközelebbi rokonai, amelyektől legalább százezer éve elszakadt, a dél-balkáni hegységekben élnek. Feltűnően szép növény, aranysárga, szinte világító szirmokkal, hamvas szürkészöld, kissé pozsgás levélrózsákkal. A csupasz, napsütötte, nyílt dolomittörmeléken és az ezzel határos sudár rozsnokos sziklagyepben is előfordul. Gyökérgombákkal él szimbiózisban, ezért kertbe ültetése, mesterséges szaporítása sikertelen. Csokorba szedni sem érdemes, mert szirmait, mint minden lenvirág, 1-2 óra alatt elhullajtja. Habár nemcsak a növény, a termőhelye is szigorúan védett, mégis veszélyeztetett egyrészt a közelbe telepített feketefenyő-erdők spontán terjedése, másrészt a lelőhelyén illegálisan motorozók és a vadaskertből a gondozatlan kerítés miatt kiszökő vadak kártétele miatt. Kipusztulása pótolhatatlan veszteség lenne. Nemcsak a magyar flóra, de a világflóra is szegényebb lenne egy fajjal. Meg kellene végre érteni, hogy a természetben ne szedjünk, ne gyűjtsünk növényeket. Soha sem tudhatjuk, hogy a csokorba szedett virágunk vajon nem utolsó szála volt-e egy ritka fajnak. Előfordulhat, hogy annak az egy szálnak a kitépésével borítottunk fel egy olyan természetes egyensúlyt, amitől a növény állománya lassan sorvadni, pusztulni kezd.
Termőhelyi védettsége azért is indokolt, mert több más ritka növény él a társaságában, pl. a fehér virágú Szent István szegfűje és a védett magyar gurgolya.
A nyílt dolomitsziklagyepekkel a sziklagerincen érintkezve alakulnak ki a hűvösebb, északi kitettségre bukó lejtőkön a zárt dolomitsziklagyepek. Itt, a vastagabb talajtakarón, a deres csenkesz és a sudár rozsnok gyepjében a reliktum fajok egész tárháza található.
A harmadidőszaki (néhány millió éves), illetve az interglaciális, több tízezer, százezer éves tanúnövények, mint pl. a kékes borkóró és a henye boroszlán együtt él ezekben a gyepekben a jégkori, illetve a jégkor utáni, néhány ezer éves hűvös idők tanúival. Ilyenek a különleges virágú gombos varjúköröm, a védett budai nyúlfarkfű és terpedt koronafürt, a kék virágú keserű pacsirtafürt, a havasi nyúlhere. Mind között egyik legpompásabb, legértékesebb bennszülött növényünk a medvefül- vagy cifra kankalin. Kárpáti bennszülött, jégkorszaki maradványnövény, amely az egész világon csak a Kárpát-medencében és egyik alfaja az Alpokban, 2000 m magasságban él. Medvefül alakú porcos levelei, világossárga, gyönyörű, illatos virágzata van. Hazánkban 4 igen kis területű lelőhelye van a Bakonyban, a Vértesben és a Keszthelyi-hegységben. A természetvédelem a kiemelten fontos és védendő növények között tartja számon. Több termőhelyén együtt fordul elő a ritka, védett szürke bogánccsal, ami szintén több ezer éve letűnt korok tanunövénye.
Ahol a hegylejtőkön még jobbak a talajviszonyok, ott még zártabb, még dúsabb növényzetű lejtőssztyeppek alakulnak ki. A pusztai csenkeszek, a lappangó sás és az árvalányhaj gyepjében sok szép virágos növény: imolák, szegfűk, őszirózsák, kökörcsinek, hagymák, napvirágok, kakukkfüvek tarkállanak, köztük ritka, fokozottan védett, bennszülött növények, mint pl. a tornai vértő, amely az egész világon veszélyeztetett, s nálunk egyetlen helyen, a Tornai-karszton nő.
Őrségi csarabos táj rózsaszín csarabbal és kékvirágú védett kornis tárniccsal
