Irányzatok, mozgalmak a 30-as években

Teljes szövegű keresés

Irányzatok, mozgalmak a 30-as években
A harmincas évek elejére, amikor a később nemzedékké szerveződő fiatal írók pályájukat kezdték, befejeződött a líra váltása. Erdélyi József újfajta népiesség megteremtésével kísérletezett, hasonló törekvések jellemezték a Móricz Zsigmond által felfedezett prózaírókat, köztük Szabó Pált (1893-1970); Szabó Lőrinc az új tárgyiasság hangját szólaltatta meg, József Attila összefoglaló igénnyel szólt.

Radnóti Miklós a Szegedi Fiatalok társaságában. Jobbra a fehér ruhás alak mögött áll a költő
Az 1930-as évek elején már nyilvánvaló volt, hogy a hazai avantgárd mozgalmak kifulladtak. Bár a Bécsből 1927-ben hazatért Kassák Lajos folyóirat-alapításokkal kísérletezett, s ideig-óráig maga köré vonzott néhány fiatal írót, maga is belátta, hogy hiányzik az a társadalmi réteg, mely a mozgalmat támogatná és eltartaná. A '30-as évek közepétől az ő költészete ugyancsak a lehiggadás, kiegyenlítődés jeleit mutatta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem