A Nyugat folyóirat és nemzedékei
A Nyugat folyóirat és nemzedékei
Azok a leendő irodalmárok, akik a 20. század első éveiben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanultak, tehát Babits Mihály, Balázs Béla, Bresztovszky Ernő, a Népszava majdani segédszerkesztője, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, a marxizmus iránt érdeklődő Vágó Béla, a korán elhunyt filozófus, Zalai Béla, nem osztották a nép-nemzeti irány esztétikai felfogását. Bresztovszky és Vágó az irodalom társadalmi küldetésében hittek; Kosztolányi elhárította a nemzeti eszme kizárólagosságát: úgy vélte, "a költőn ne legyen nemzeti ruha", a költészet ne az eszmét avassa tárggyá. Babits és Juhász a látomásos Vörösmartyt és Arany Jánost tekintették elődjüknek, az akkor teljesen elfeledett Komjáthy Jenő tiszteletére alapítottak társaságot, a 19. századi francia Baudelaire-hez, Theophile Gautier-hez, az amerikai Poe-hoz és kortársaikhoz: Rilkéhez, Apollinaire-hez, Mandelstámhoz hasonlóan gondolkoztak. Elvetették a művészet társadalmi hasznosságának elvét. A személyiség problémáit a korszak színvonalán értelmezték. A költészet igazi birodalmának a szépséget tartották. Erős vágy élt bennük a teljes világkultúra iránt. Úgy gondolták, ki kell tágítani a poézis határait. 1903 és 1905 között tervezve a jövőt új irodalmat akartak teremteni.
A magyar költészet történetében az új korszakot azonban nem ők nyitották meg. 1908. január 1-jén megindult a Nyugat, 1906-ban megjelent Ady Endre kötete, az Új versek.
Az 1908 és 1941 között kiadott folyóirat szerkesztőségében azok léptek fel, akik már évek óta a magyar irodalom megújítását kívánták. Főszerkesztőként Ignotus (Veigelsberg Hugó; 1869-1949), a Kiss József-féle irodalmi hetilap, A Hét (1890-1924) munkatársa jegyezte a Nyugatot. A lap valódi irányítója – haláláig – a korábbi Magyar Géniusz, majd a Figyelő szervezője, Osvát Ernő (1876-1929) lett. A másik szerkesztő, az esszéista és kritikus Fenyő Miksa (1879-1972), a Gyáriparosok Országos Egyesületének titkára, a pénzügyi háttérről gondoskodott. Hatvany Lajos (1880-1961), író és kritikus, az egyik leggazdagabb iparbáró fia, anyagi felelősséget vállalt a Nyugatért.
Az első évfolyam munkatársai között – rajtuk kívül – ott van Ady, Balázs Béla, Csáth Géza, Bresztovszky, Juhász Gyula, Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Kosztolányi, Lukács György, Osvát felfedezettjei: Babits és Móricz, továbbá Tóth Árpád és Schöpflin Aladár (1872-1950), szépíró és kritikus, a folyóirat és a szerzők majdani irodalomtörténésze is.
A Nyugat az első pillanattól a támadások kereszttüzébe került. A megnyilatkozó modern nemzetszemlélet, az eszmetörténeti nyitottság és érdeklődés, az új művészeti irányok és nálunk ismeretlen kultúrák befogadása, a konvencionális irodalomeszmény elutasítása a lap ellen fordította a nép-nemzeti irányt, a korábbi miniszterelnököt, Tisza Istvánt – aki a Nyugat ellensúlyozására külön lapot alapított, a Magyar Figyelőt (1911-1918); az első világháború alatt a "destruktív", pacifista versek miatt a folyóirat ellensége lett a közhatalom is; 1919 őszén és az 1920-as évek elején a Nyugattól "kérték számon" a háború elvesztését és a két forradalmat; korábban, későbben támadták a lapot az avantgárddal szembeni tartózkodása okán is.
Az 1935-ig havonta kétszer, azután egyszer, 800 és 3000 közötti példányban megjelenő folyóirat akár az újdonság varázsával, akár az aktív háborúellenességgel, akár kényszerű visszahúzódásával volt jellemezhető, akár új szerkesztőkkel működött 1929-től 1933-ig Babits és Móricz, 1933-tól előbb Babits és Gellért Oszkár, utóbb egyedül Babits jegyezte a lapot – mindenképpen a korszak meghatározó irodalmi orgánuma volt. 1908 és 1941 között négy költő-író-kritikus nemzedéket bocsátott útjára.
